S. Lackovits Emőke: Kékkút és az Egyed-ház (Veszprém, 2000)

KÉKKÚT Kékkút a Káli-medence nyolc falujának egyik legkisebb lélekszámú települése. Első alkalommal 1338-ban említették, amikor területéhez tartozott Salföld is, mindkettő Sál comes birtokaként. A XV. században birtokos volt itt a fehérvári káptalan, a XVI. századtól a XVIII.-ig a fehérvári őrkanonokság, 1531-ben Choron András és Oláh Miklós esztergomi érsek, a XVII. századtól az Esterházyak, a XIX. században pedig a piaristák. Már a középkortól éltek itt kisbirtokos és egytelkes nemesek, akiknek száma 1785-ben 21 főt tett ki. A török hódoltság esztendei sok kárt okoztak a településnek. Pusztásodása a XVI. században megindult. 1531-ben csupán nyolc portáját lakták (tízet felprédáltak), amely 1598-ban sem számlált többet. A török csapatok 1548-ban és 1567-ben felégették. Az 1557., az 1563., az 1567., az 1573. és az 1576. évben lakatlan településként tartották számon. Lakói 1553-1564 között kezdtek ugyan visszaszivárogni, de visszatérésükről csupán 1578-tól beszélhetünk. 1613-ban még adóztak a töröknek is. Azonban a végvári katonák sem kímélték őket. Fosztogatásaik megállítására a fehérvári őrkanonok védelmet kért ellenük. Kékkút megfogyatkozott lakosságát az 1711. évi pestisjárvány ugyancsak megtizedelte. A XVIII. század első harmadától - a béke beköszöntével egyre erőteljesebben és kiterjedtebben - megindult ismét a szőlőművelés, amelyet jól jelzett a termésmennyiség növekedése. Borát az 1826. évi Tudományos Gyűjteményben megjelent írásában Hrabovszky Dávid a . . . .. , . RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM figyelemre meltojo borok köze sorolta. KÉKKÚT 3