A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

H. Csukás Györgyi: A kőépítkezés múltja a Balaton-felvidéken és a Bakonyban

sokkal inkább a határ eltartóképességének korlátoltsága, a túlnépesedés, a belterület bővítésének korlátai. A településszerkezet, lakáshasználat szempontjából fontos az öröklési szokások vizsgálata is.

85 Míg a német falvak többségében - a törzsöröklési rendszer következtében - konzerválódtak a viszonyok, a portát és telki tartozékait ugyanis csak egy utód örökölte, addig magyar falvakban az összes fiúgyermek, de nemritkán az összes gyermek közt felosztották az ingatlanvagyont is. A szülői házból és telek utáni, postdomális tartozékaiból nem részesülő németek vagy iparosnak álltak - ezért van, hogy az iparosok, így a kőművesek, ácsok közt is a németek számaránya igen magas -, vagy kielégítést kapva, más faluban próbáltak szerencsét. A kataszteri iratokból kiderül, hogy a pécselyi szőlőhegyen lévő némelyik présházpincét lakóházként is használták időlegesen. Kielégítésképpen ugyanis rendszerint mindegyik gyermek kapott szőlőbirtokot, így előfordult, hogy némelyik utód ott kezdte megalapozni a jövőjét. Talán ez is magyarázza némelyik présházpince szobájának igényes berendezését. Minthogy iparosként, szőlősgazdaként, majd a jobbágyfelszabadítást követően falubeli ingatlanok vásárlásával a németek átszármaztak a környező magyar falvakba is, néhol átformálták a falu képét. A 18. század közepi lélekösszeírásokban még színmagyar faluként szereplő Óbudavárra a század közepétől egyre nagyobb számban költöztek be németek. A 19. század közepén készült kataszteri térképen már zárt pajtasor jellemzi Óbudavárt is. A gazdálkodásmód, vagyoni-társadalmi helyzet nemcsak a lakó- és gazdasági épületek külső megjelenését, hanem méretét, alaprajzát is befolyásolta. A Keszthely környékéről közölt jobbágy, zsellér és iparos, valamint a más helységekből is szép számmal ismert kisnemesi hagyatéki leltárak, becsük azonban arra figyelmeztetnek, hogy a megszokott jobbágy-, zsellérkategóriák a dominánsan szőlőtermelő területeken mást takarhatnak, mint a földművelő, állattartó önellátó parasztgazdaságokban.

86 Megfigyelhető ez az épületállományon is. A kisebb telki földet művelő, kevesebbet robotoló, munkaerejével így szabadabban rendelkező zsellér - szőlőbirtoka révén - módosabb lehetett a jobbágynál, sőt a kisnemesnél is. Portája csak a szőlőhegyi ingatlannal együtt vizsgálható, s a pajta, nagyobb gazdasági épületek hiánya sem jelenti feltétlen, hogy vagyontalan. Házaink alaprajzát tekintve, épp a Balaton-felvidéken feltűnő a szoba-konyha-istálló alaprajzú házak nagy száma a 18-19. századi inventáriumokban, még kisnemeseknél is. Ezek a házak olykor rangos kivitelűek. Vidékünk gabonából nem volt önellátó, így a szőlőművelő, napszámos, fuvarozó életmód mellett érthető az ilyen, kamra nélküli lakóházak magas aránya.

87 A szoba-konyhás, szoba-konyha-kamrás egysoros lakóházak mellett, már a 18. században előfordultak másfél traktusos, oldalkamrás házak is, elsősorban a nemesi és honoratior rétegnél,

88 valamint több német 85. A Káli-medencére vonatkozóan Id. GERENCSÉR József 1984. 86. LICHTNECKERT András 1996. 164-166., 198-199. 87. Ilyen volt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Mindszentkálláról származó háza, a Salföld 38. sz. ház, a Kővágóörs, Jókai u. 88. sz. ház. Még több adatot találunk ilyen épületekre a 18-19. századi inventáriumokban. H. CSUKÁS Györgyi 1988. 129-130. 88. LUKÁCS László 1990. 24-25., 27-28. 82