A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)
Futó János: Építőkövek a Balaton-felvidéken
A kréta végi kiemelkedés, majd szárazulattá válás óriási lepusztulást okozott, számos korábbi képződmény eltűnt egyes helyekről. Ekkor keletkezett a bakonyi bauxit is. A jókora üledékhézag után a szigettenger jellegű terület öbleiben szénképződés folyt, majd 40 millió éve nagy vastagságban (50-200 m) lerakódott a középső-eocén jellegzetes nummuliteszes mészköve. A korongszerű, mészvázas egysejtűek milliárdjai - pusztulásuk után - beágyazódtak a mésziszapba. A kőzetté tömörödött üledék felszíni kibúvásain az időjárás szinte kipreparálja az ősmaradványokat, így sajátos mintázat látszik a kő felületén. A mezozoos kőzeteknél kisebb szilárdságú, ezért építőkőnek kevésbé alkalmas, de elterjedtsége és könnyű bányászata miatt mégis sokfelé találkozhatunk vele a Déli-Bakonyban Csabrendektől Padragkútig, északon pedig Bakonybéltől Szápárig, elsősorban kőkerítésekben, de épületek falaiban is. Az eocént követő oligocénben (36-24 millió év) a Balaton-felvidék még továbbra is kiemelt szárazulat, de a Bakony helyén egy belső szárazföldi medence létezett, amelyet nagy vastagságú agyagos, homokos, kavicsos összlet töltött fel. A miocénben (24-5 millió év) aztán változott az ősföldrajzi helyzet; a Bakony egyes részei is emelkedni kezdtek, de sok helyen még vízzel borított öblök, félmedencék maradtak fenn, pl. Várpalota, Herend, Nyirád és Tapolca térsége. A változatos aljzatú, tagolt üledékgyűjtőben különféle rétegsorok rakódtak le, ezekben agyagmárga, aleurit, homokkő, kavics és mészkő egyaránt előfordul. Közülük építőanyagként ismert Bántapuszta (Várpalota) környékéről egy apró kavicsokat és mészvázas élőlények héjtöredékeit tartalmazó mészkő. A mai katonai lőtéren mélyített jelentős térfogatú bánya évezredek óta alapanyagot biztosít a környék lakóinak. Ebből a mészkőből készült a Kikeri-tó római gátja, a középkori Pusztapalota lovagvára, de eljutott Zircre is a ciszterci apátság építkezéséhez. Porózus szerkezete lehetővé tette, hogy épületeket díszítő faragványokat készítsenek belőle. Valamivel fiatalabb (16 millió éves) miocén képződmény az ún. „lajtamészkő", amely felszínen a Tapolcai-medence északi részén, Zalahaláp magasságában nyomozható. Ez is erősen porózus, az egykori csigák és kagylók héjtöredékeit mészelválasztó tengeri szervezetek (vörösalgák, mohaállatok) cementálták össze. Jól faragható díszítőkő, de az időjárás viszontagságait károsodás nélkül nem viseli el hosszú ideig (17. kép). Útmenti kőkeresztek alapanyaga és más egyházi építmények kedvelt díszítőköve. A miocén legfiatalabb (14 millió éves), az előzőekhez nagyban hasonlító kőzettípusai a durvamészkő és az ikrás mészkő (18. kép). Elterjedésük a Nyirádi- és a Tapolcai-medencére, valamint Zánka környékére korlátozódik. Utóbbi helyen Balatonszepezd és Balatonakaii között egy nagyobb foltot alkot, de megjelenik keletebbre Balatonudvari mellett is. A mindössze néhányszor tíz méter vastagságú rétegsor durvamészköve sok kagyló- és csiga-kőbelet tartalmaz, míg az ikrás mészkő „faunaszegényebb", rétegzett típus. A kőzetanyag néprajzi vonatkozásban is különleges felhasználási módját a balatonudvari temető szív alakú sírkövei tanúsítják (19. kép). A miocént lezáró alsó-pannóniai beltó üledéklerakódásai felszíni építőkövet nem „eredményeztek", viszont a pliocénben (5,5-2,4 millió év) létező (felső pannon) 42