A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

Juhász Katalin–G. Szabó Zoltán: Forráskutak, mosóházak a történeti Zala megye tapolcai járásában

ni belőle, aki hajnalban először érkezett oda. így legtöbben kénytelenek voltak a Városkúthoz járni vízért, állatokat itatni és mosni is. A kút közelében építették meg a tűzoltószertárat is, hogy szükség esetén azonnal rendelkezésre álljon a megfelelő mennyiségű oltóanyag. Ugyancsak a kút közelében létesített szikvízüzemet Grósz Béla (szül. 1914) 1945 után, s néhány évig - amíg saját kútját nem vegyelemeztette - innen hordta a vizet a szódakészítéshez. A kékkúti útelágazásnál található hajdani kővágóörsi mosókútnak ma már csak romjai láthatók, azokat is legtöbb helyen sűrű bozót és szeméthegyek takarják (16-17. kép). Kővágóörsön a mosónak sokáig nagy jelentősége volt, mivel a község területén jószerivel csak néhány közkút szolgáltatta a lakosság számára a nem túl jó minőségű vizet, amely mosásra nem volt alkalmas. Ennek oka, hogy a község olyan jellegű kőzetekre települt, amelyen vastagabb talajtakaró napjainkban sem található, így a talajvíz is igen csekély mértékben van jelen.

37 A nyirádi mosóház kivételével nincs adatunk arról, mikor épülhettek a tanulmányunkban bemutatott mosók. Ezért különösen fontos az az 1877-beli jegyzőkönyvrészlet, amely a mosókúttal kapcsolatos.

38 Az 1877. évi december hó 10-én tartott képviselőgyűlés jegyzőkönyvéből: 8. „Indítványba hozatott, hogy a mosókut jobb karba helyeztessék, s a községi erdőből adatnának ahoz a szükséges mosó gerendák. Határoztatott, hogy a szükséges gerendák a m. városi biró által vágattassanak le a községi erdőből és helyeztessenek el, amennyiben pedig tölgyfa gerendával lehetne kicserélni ezen csere a m. városi bíróra bizatik. A gerendák oda helyezése és a falazatok kiigazítása községi munkával eszközlendő, иду hogy a községi költség arra legkevésbé sem fordítható. "

39 Az idézett részlet azt bizonyítja, hogy a mosó 1877-ben olyan régóta működött, hogy ekkor már karbantartásáról kellett intézkedni. A mosó tehát feltételezhetően legalább a múlt század eleje óta fennállt. A mosó közös tető alá épült a vágóhíddal. A forrás vize a mosómedence aljának több pontján tört fel és innen folyt át a vágóhídhoz, melynek deszkapadozata alatt egy kőboltozatú csatorna húzódott. Az épület nyeregtetős volt, amelyet a század elején még fazsindely fedett. A mosó körülbelül 8x7 méteres kőfalakkal határolt fedett medence volt, melynek boltíves bejárata az út felőli hosszanti (nyugati) oldal közepén helyezkedett el. Az ajtót egy kis lejtős szakaszon lehetett megközelíteni. A bejárat mellett kétoldalt egy-egy, szintén boltíves ablaknyílást alakítottak ki. A gyakran itt fürdőző gyerekek 37. Dolgozatunk ökológiai viszonyokat elemző részében erről bővebben is szóltunk. Véleményünk szerint szintén az ökológiai adottságokból következett a község megtelepülésének a helye, hiszen a lakosság nem akarván az amúgy is szűkös termőterületet lecsökkenteni, házait oda építette, ahol a talaj nem volt alkalmas növénytermesztésre. Másik oka lehet a település jelenlegi helyének kiválasztására az, hogy a magasabban fekvő lakóházak esetében nem állt fenn a felnedvesedés veszélye. 38. Ezt a Zala Megyei Levéltárból származó dokumentumot HÁLA József bocsátotta rendelkezésünkre. Segítségét ezúton is köszönjük. 39. Kővágó-Eörsi rendezett tanácsnak hivatalos jegyzőkönyve 1848-1881. ( Zala Megyei Levéltár V 1740.) 386