Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1994. október 13-14. (Veszprém, 1995)

Kövér György: Dunántúli bankpiacok a dualizmus korában

KÖVÉR GYÖRGY Dunántúli bankpiacok a dualizmus korában Ha valaki az Osztrák Nemzeti Bank (ONB) fiókállítási stratégiáját tanulmányozza, megdöbbenéssel állapíthatja meg, hogy a statisztikai értelemben használt Dunántúl területén (a Duna jobb partján) az ONB fennállása alatt, 1878-ig, egyetlen fiók sem létesült. Tudjuk ugyan, hogy az ONB az egész birodalom területén az első fiókot csak 1847-ben állította fel, s hogy a pesti filiale megalakítására másodikként 1851-ben került sor.

1 Tudjuk, hogy a Magyar Királyság területén az ötvenes évek második felére kiformálódott fiókhálózaton (Brassó, Debrecen, Fiume, Kassa, Nagyszeben, Pest, Temesvár, Zágráb — amiből Kassán és Zágrábban mindvégig csak lombardüzletet gyakoroltak) az államhatalom dualizálása után a bankügyi kiegyezés elmaradása miatt nem változtattak. Az azonban már több, mint figyelemreméltó, hogy amikor a kiegyezés után felvetődött a magyarországi fiókrendszer bővítése, Lónyay pénzügyminiszter javaslatában dunántúli filiale terve nem szerepelt.

2 Az is világos, hogy az elsősorban kereskedelmi és iparkamarai székhelyre teleépített ún. „bankpiacok" nem elsősorban a piaci rendszer, hanem sokkal inkább a bürokratikus piacszervezés eszközei voltak. Az elmaradott régiónak éppen nem tekinthető Dunántúl bankrendszere a központi bankfiókok híján tehát sokkal nagyobb mértékben volt magánbanki hitelre utalva, mint a szerencsésebb, fent említett városok polgárai és cégei. Csak levelező úton juthattak hozzá a kívánt központi banki forrásokhoz. Az ONB szabályozása értelmében az ún. telepített váltókat azonban 1/2 százalékkal magasabb kamatlábon számítolhatták le. Ez alól egyedül a Bécsbe telepítés jelentett kivételt, ahol a helyi váltókra vonatkozó alacsonyabb kamatot vették alapul. Ezek után az is jobban érthető, hogy az ún. bankankét anyagában a pécsi illetőségű és a soproni kamara 91