Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1994. október 13-14. (Veszprém, 1995)

Szili Ferenc: Kivándorlás, mint vállalkozás Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba

A török kiűzését követő XVIII. században a népességmigráció — valamint a telepítések — itt a szláv népeknek kedvezett. A magyarok betelepülése a reformkortól kimutatható, amely az 1850-1880-as évektől fokozatosan felgyorsult. E társadalmi méretű népességmigrációinak — kivándorlásnak — a tömegeit elsődlegesen az ország déli vármegyéi biztosították. A XIX. század második felében számosan vándoroltak ki Délkelet-Dunántúl vármegyéiből is. Az első kivándorlók rokonaiknak, barátaiknak és ismerőseiknek megelégedéssel számoltak be sorsuk alakulásáról. A levelekben írt bíztató üzenetek, a kölcsönös rokonlátogatások és nem egyszer a személyes tapasztalatok, a még itthon maradottak vállalkozási kedvét is serkentették. Az olcsó föld és házhely híre futótűzként terjedt el a Dél-Dunántúlon élő szegényparasztság körében. A szlavóniai városokba járó magyar parasztok tudomására jutott, hogy a Dráván túl alig 40-50 kilóméternyire 15-20-50 forintért lehet egy hold földet vásárolni. A módosabbak, akik 1 000-2 000 Ft-tal rendelkeztek, 20-25 holdnyi birtokot is tudtak vásárolni, házzal, belsőtelekkel és gazdasági épületekkel kiegészítve. Sokan megélték a meggazdagodás élményét. Főképpen azok a szegényparasztok, akik korábban csak két-három holddal rendelkeztek, Szlavóniában 20-30 holdas gazdaság birtokába jutottak. Jöttek ide a rokonok, az ismerősök, a falubéliek, a jószándékúak és a kalandorlelküek egyaránt. A birtok nem engedte el többé őket, pedig a későbbiekben sérelmet és megaláztatást is el kellett viselniük. A fő vonzerőt valójában az jelentette, hogy a kivándorlók számításaikban nem csalódtak, mivel a rossz talajadottságú területeket messze elkerülték és csak azokon a vidékeken telepedtek le, ahol a föld termékeny volt. Az Alföldről általában Szerem megyébe találtak új otthont a kivándorlók, a Baranya megyeiek Verőcze sík vidékét választották, a somogyi és a Zala megyeiek pedig Pozsega és Belovár-Kőrös vármegye, szülőföldjükre emlékeztető dimbes-dombos tájain telepedtek meg.

4 A Dráván túl élő magyar-német és a magyarbarát horvát földbirtokosok uradalmaikba Magyarországról telepítettek cselédeket, akiknek munkaerejük, gazdasági ismereteik, szorgalmuk, szaktudásuk és nem utolsó sorban megbízhatóságuk felülmúlta az itt élő horvát és egyéb szláv nemzetiségű parasztok szintjét. A telepítő nagybirtokosok közül megemlítjük a gróf Mailáth, gróf Draskovich, Tükőry, a gróf Eltz, a herceg Odescalchi, a gróf Pejacevich, a Jankovich Bésán és végül a pibérdi és vuchini Jankovich család tagjait. 78