Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1994. október 13-14. (Veszprém, 1995)

B. Horváth Csilla: A pécsi polgárok mecénási tevékenységéről a 19. század közepétől az I. világháborúig

Ahhoz, hogy a 19. század második felétől az I. világháborúig terjedő időszak pécsi polgárainak speciális, főleg „közösségi" mecénási tevékenységének okait megérthessük, szükséges a város gazdasági helyzetének néhány jellemzőjét felvázolni. Pécs lakossága 1850-ben 15 318 fő, 1910-ben már 49 822. Ez alatt a hatvan év alatt a lakosság növekedését kiváltó jelentős gazdasági fejlődés ment végbe. Ez az a kor, amikor Pécs a Monarchia „egy a sok közül" kisvárosából a modern kapitalista fejlődés jegyeit magán viselő dinamikusan növekvő városává alakult. Az 1850-es években Hajdúszoboszló, Békés, Baja mögött kullogó agrárjellegű kisváros az ipartelepei száma alapján az országos 14. helyére tört fel 1910-re.

1 Ennek a fellendülésnek az előidézője a város határában lévő szén kiaknázása volt. A város 1852-ben eladta a már a 18. sz. közepe óta ismert, s addig részben a tőkehiány, részben a felhasználók igényei miatt nem kellően kihasznált szénmezőket az osztrák DGT-nek. A bánya megindítása és prosperálása hozta magával a város többi — már a manufakturális keretek között is működött — iparágának fejlődését (pl. fazekasság, bőrfeldolgozás, stb.) illetve új üzemek létesítését. Megkezdődött a város arculatának építészeti átalakulása (külvárosok terjeszkedése, a belváros modernizálása). A kereskedelem, a modern értelemben vett kiskereskedelem is ebben az időben alakult ki. A modern közlekedésbe, a vasúthálózatba viszonylag későn kapcsolódott be. A DGT 1857-ben megépítette a pécs-mohácsi vonalat (ez főleg a szén szállítására szolgált), 1867-ben a pécs-barcsi vonallal az osztrák vasúthoz csatolták a várost. 1882-ben készült csak el a pécs-budapesti vonal.

2 Öt pécsi gyár: a Zsolnay kerámiagyár, az Angster orgonagyár, a Hamerli kesztyűgyár, a Littke pezsgőgyár és a Höfler bőrgyár életben maradásukat és fejlődésüket találmányaiknak, technikai újításaiknak köszönhették (eozin és pirogránit; pneumatikus orgonaszerkezet, a kesztyűvarrógép első alkalmazása az országban; francia érlelési mód; krómcserzés). így a saját területükön országos, sőt világviszonylatban is élre törhettek hosszabb-rövidebb időre. Ahogy a Dél-Dunántúlon nem alakult ki nagyipar, úgy Pécsett is csak középnagyságú üzemek honosodtak meg. 1910-ben mindössze 9 olyan üzem volt, amely 100 főnél több munkást foglalkoztatott. Ilyen volt pl. a Zsolnay gyár 900, a MÁV műhely 360, a Herczeg-testvérek rézárugyára 340 fővel. 237