Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1994. október 13-14. (Veszprém, 1995)

Gyáni Gábo: Az ipari vállalkozás szerepe a dunántúli városfejldősében

Pirnitzer József tulajdonképpen a kisvárosi patriarchális nagykereskedőt fémjelzi, „aki a vevőket személyesen szolgálja ki", s aki nem törekszik ipari, vagy akár banki befektetésre. Holott a 19. század 60-as és 70-es évtizedeitől a vállalkozó, egyúttal tőkeerős kereskedő, vagy kereskedő-bankár funkciót váltott; tőkéjét átvitte az iparba, malomipari vagy más befektetést keresve.

19 A Pirnitzer családban a következő generáció hozta magával ezt a funkcióváltást, hiszen egyik fia bankárként csinált karriert Budapesten.

20 Ám ez nem szekszárdi történet többé. A magyar, így a dunántúli városok vagyoni elitjében tehát igen alárendelt szerep jutott az ipari tőke képviselőinek. Meglepő, de tény, hogy e társadalmi csoportnak a kifejezetten ipari városokban sem volt komoly virilis képviselete. De vajon nem az okozza ezt, hogy forrásunk, a legnagyobb adózók jegyzéke, a valóságostól eltérő képet ad számunkra a vagyoni és jövedelmi viszonyokról? Válaszunk nemleges annak ellenére, hogy tudjuk: a mobil tőke tényleges jövedelmi viszonyai nem tükrüződnek hiánytalanul a legnagyobb adózók listáin. Például, az állami ipartámogató politika keretében az ipari beruházóknak nyújtott adókedvezmények csökkentették a bevallott adójövedelmet. De a részvényjövedelmek sem igazán ragadhatok meg az adózás felől. A két háború között, amikor a mobil, tehát ipari tőke tulajdonosai is teljes adó alá estek, meg is emelkedett valamelyest a soraikból származó virilisek számaránya.

21 Jó példa erre Győr városa. A századforduló idején a város első 70 virilis pozíciójának, s az élmezőny által fizetett adóösszegnek egyaránt a 60%-a tartozott a háztulajdonosok, a földbirtokosok, valamint a termény- és állatkereskedők elitjéhez. Velük szemben a gyáripar és a helyi kiskereskedelem prominens képviselői ugyancsak szerény helyet foglaltak el, a kisipar képviselői pedig teljesen hiányoztak a virilis élmezőnyből. Érzékelhetően módosult a helyzet a két háború közti évtizedekben. Fokozatosan felbomlott az ingatlanvagyonon, a kereskedelmi és értelmiségi tevékenységen nyugvó helyi gazdasági vezetőréteg, ugyanakkor jelentősen előretört a gyáripar, utóbb a kisipar virilis képviselete. A 70 virilisből már 1921-ben 14 fő alkotta a gyáriparosok táborát, s ők fizették a teljes adóösszeg egyötödét. A kisipar egyre növekvő súlyát pedig mutatja, hogy 1939-ben tőlük származott a 70 virilis által fizetett adóösszeg egytizede. Ha megnézzük, hogy kik alkották a virilis élmezőny stabil magját — azokat számítva közéjük, akik legalább háromszor bekerültek az első 70 közé —, az állapítható meg, hogy a két világháború között egyharmaduk volt kereskedő, egyötödük állt iparosokból és gyárosokból, további 17%15