Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1994. október 13-14. (Veszprém, 1995)

Gyáni Gábo: Az ipari vállalkozás szerepe a dunántúli városfejldősében

gió városhierarchiáját? Beluszky Pál bizonyos városi szerepkörök (vagyis intézmények) előfordulási gyakorisága alapján rangsorba állította az ország városait, ennek alapján megalkotta az ország városhierarchiáját a századforduló időszakára vonatkozóan. Osztályozási sémája szerint: a Dunántúl városodottsága magasabb szinten állt mint az ország egészéé. Mint írja, a dunántúli városok, legalábbis nagy részük „már egy modernizálódó, jelentős árutermelést folytató mezőgazdasági vidék — helyi bázisokon — iparosodó központjai, kereskedőhelyei, »valódi« polgársággal (legalábbis középpolgársággal)".

6 Tény, miként azt Vörös Antal kutatásaiból tudjuk, hogy az árutermelő, vagyis intenzív mezőgazdasági termelés főleg a Dunántúlon terjedt el. Az istállózó és takarmánytermesztéssel összekapcsolt szarvasmarhatartás, az erre épülő paraszti gazdálkodás, amely Budapest és más nagyvárosok fogyasztói piacait látta el hússal és mindenekelőtt tejjel

7

, egyúttal komoly támasza az itteni urbanizációnak. Továbbá: az iparosodás helyi erőforrásai szempontjából is kedvezőbbek a Dunántúl, mint az ország keleti felének adottságai. Mindez együtt gazdasági hátteret adott bizonyos fajta urbanizációnak. Természetesen, a Dunántúl maga sem egységes még a városfejlődés szempontjából sem. Az északi rész fejlett városhálóhatával szemben a déli Dunántúl (Somogy, Vas, Zala megyék) alacsony szintű városodottsága említhető éles kontrasztként. Amíg az északi megyék népességének 2025%-a élt — 1900-ban — városokban, addig az előbb említett dél-dunántúli megyékben ez az arány 10-15% között váltakozott ugyanekkor.

8 Persze, a Dunántúl még így is sűrűbb városhálózattal rendelkezett, mint pl. az Alföld. Jellemző, hogy a magasan urbanizált északi megyékben az intézményi ellátottság alapján képzett városhierarchia csúcsára egy nagyváros sem jutott fel, egyik sem tartozott közülük az ún. regionális centrumok sorába. Az ehhez szükséges intézmények teljes körét ti. öt város, Szombathely, Győr, Sopron, Székesfehérvár és Komárom osztotta meg egymás között.

9 Csak jelzem, hogy ezen hierarchikus osztályozás szerint 5 teljes értékű regionális centrumból kettő (Zágráb és Pozsony), az 5 részleges regionális centrumból pedig egy (Pécs) esett nyugatra. Vagyis: a századforduló évében a magyarországi városhierarchia legtetején olyan városok foglaltak helyet (Pozsony - 61 ezer fő, Zágráb - 58 ezer fő), amelyek kétségkívül ipari városok. A részleges regionális centrumnak minősített Pécs, vagy az egy hierarchikus szinttel alatta álló, fejlett megyeszékhely minősítést ki10