Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1994. október 13-14. (Veszprém, 1995)
Gyáni Gábo: Az ipari vállalkozás szerepe a dunántúli városfejldősében
zási modernizálódásához, infrastrukturális fejlődéshez. Egy-egy gyári nagyüzem helyi megtelepedése az esetek igen nagy hányadában vált e folyamatok, a település városiasodásának fő motorjává. Amit hangsúlyozok, az az urbanizáció, mint népességkoncentráció, mint demográfiai alapokon nyugvó makrofolyamat és a „gyáriparosodás" közötti állítólag szoros kapcsolat fogalmának a bírálata a dualizmuskori vidéki Magyarország tekintetében. A városi népesség gyarapodása s vele együtt a városokban élő népesség döntő részének a megélhetése nem vagy mérsékelten függött a korban valóban zajló nagyipari átalakulástól; a vidéki urbanizáció közvetlenül nem vált a gyáripari növekedés nyilvánvaló haszonélvezőjévé. Ez és nem több tézisem mondanivalója. A röviden ismertetett körülményeket jól érzékelteti az a statisztikai adat, mely szerint 1910-ben a nem mezőgazdasági munkásság kétharmada, 1930-ban is a háromötöde falvakban és kisebb, lényegében megyei jogú (korábban rendezett tanácsúnak nevezett) városokban élt. 1941-ben pedig a nem mezőgazdasági — tehát az iparit is magába foglaló — munkásság 43,3%-a egyenesen falvakban lakott 4 , ami az ingázás már ekkoriban sem egészen ismeretlen gyakorlata mellett is mutatja a város és az ipar laza kapcsolatát egymással. Bár a helyes megfogalmazás talán az, hogy kettőjük viszonyának lazulását az ipari forradalom még siettette is. Ezt a paradox helyzetet megértjük, ha tudjuk, hogy a gyáripari fejlődést megelőzően, tehát az 1870-es, 1880-as évtizedek előtt a még domináns kézműipar szűken városi gazdaságként működött. Mivel a kézműipar, ekkor, erősen koncentrálódott árutermelést folytatott, ezáltal közvetlenül a kereskedelemhez, vagyis a piachoz kötődött, így Jórészt városi funkciókat töltött be"? (kiemelés az eredetiben). A század végén kibontakozó gyáripar, ezzel szemben, nem korlátozódott a városokat övező szűkebb piackörzetekre, kapcsolatrendszere átlépte azok határait, így nem is kötődött kizárólagosan a városokhoz. Egyedüli kivétel Budapest, amely hallatlanul koncentrált ipari potenciáljával kezdettől nagy vonzerőt gyakorolt mindenféle ipari beruházásra. Idővel, a századfordulót követően pedig a körülötte felgyorsuló szuburbanizáció is ebből az ipari centrum szerepből nyerte energiáját: a fővárossal 1950-ben egyesített agglomerációs zóna városai és községei egyoldalúan ipari, tisztán ipari településekként fejtettek ki nagy vonzerőt a Budapest irányába tartó bevándorlókra. Fordítsuk tekintetünket ezután a Dunántúlra, megvizsgálva e régió városhálózatát, a városok kapcsolatát az iparosodás folyamatával, valamint általában a polgárosodás társadalmi erőivel. Mi is jellemzi e nagyré9
