Stach Reinhard – V. Fodor Zsuzsa (szerk.): Német iskolai faliképek 1880–1980 között. Kiállítás a Duisburgi egyetem általános főiskolai karának iskolatörténeti gyűjteményéből (Veszprém, 1989)

BEVEZETŐ A művelődéstörténeten belül kiemelkedő helyet foglal el az iskolatörténet, amely az elemi iskolai oktatástól a felsőfokú oktatásig a különböző fokozatok és típusok széles körét fogja át a kezdetektől napjainkig. Az oktatás általános és helyi jellemzőinek a vizsgálata, a hozzá tartozó iskolatörténeti dokumentumok és tárgyak felkutatása, valamint a kutatási eredmények tanulmányok és kiállítások formájában történő közkinccsé tétele hazánk­ban és külföldön is fokozódó jelentőséggel bír. A megyénkben folytatott iskolatörténeti kutatások ered­ményei alapján lehetővé vált, hogy nemzetközi tudományos ülésszakok résztvevői lehessünk, amelyeken a szakmai mód­szertani problémák megvitatására éppúgy lehetőség nyílik, mint az iskolatörténeti múzeumok és intézmények közötti szorosabb kapcsolat megteremtésére. A szakmai együttműködés keretén belül ezúttal mú­zeumunk ad helyet egy, az iskolatörténeti tárgyi relikviák között különösen érdekes gyűjteményi anyag bemutatásá­ra, amelynek sok darabja saját iskolai tanulmányainkból is ismert. A kiállított tárgyak iskolai faliképek, amelyek fontos forrásai az iskola- és kultúrtörténetnek és a „korszellem" kutatásának. Többségükben nem csak a pedagóg'ai—didak­tikai célok tükröződnek igen szemléletesen, hanem annak a kornak a politikai, világszemléleti, gyakran ideológiai tendenciái és szándékai is, amelyben létrejöttek. Általánosan is érvényes, hogy míg korábban a faliképek a biológia, a történelem, a földrajz, vagy a vallásoktatás tananyagának szemléletes elsajátíttatását szolgálták, nap­jainkban a faliképek már csak ritkán, elsősorban posterek formáiban fordulnak elő. A diasorozatok, a film, a video a faliképeket kiszorították. Az 1880-as évek körül elkezdődött széleskörű elterje­désüknek és alkalmazásuknak az 1960-as évekig a külön­féle pedagógiai szemléletváltozások ellenére sem lehetett gátat vetni, mivel a gyakorlatban továbbra is igen jól lehe­tett őket hasznosítani. Nem igényeltek sok időt, teremcseré­re. vagy szervezési változtatásra szintén nem kellett miattuk sort keríteni. Az iskolai faliképeknek, mint az iskolatörténet tükrei­nek felbecsülhetetlen jelentőségét egyre inkább felismerik és egyre nagyobb figyelmet szentelnek összegyűjtésükre és megőrzésükre. Ebben a munkában különösen jelentős ered­ményt ért el dr. Reinhard Stach, a duisburgi egyetem álta­lános főiskolai karának professzora, aki a korábbi magán­gyűjteményét több, mint 6000 faliképtáblára fejlesztette, amelyből a sokezer diával együtt archívum létesült az egye­temen. Ebből a nagy anyagból hatvan képet mutat be a veszp­rémi Bakonyi Múzeum időszaki kiállítása Német iskolai faliképek 1880 1980 között címmel. A kilenc témakör mindazokat a területeket foglalja magába, amelyek az is­kolai oktatásban sorra kerültek. A kiállítás megszervezéséhez és a katalógus előállításá­hoz a Német Szövetségi Köztársaság budapesti Kulturális és Tájékoztató Központja jelentős erkölcsi és anyagi segít­séget nyújtott, amelyért ezúton mondunk köszönetet. Kívánjuk, hogy ezek a képek a népeink közötti megér­tést szolgálják. V. FODOR ZSUZSA s

Next

/
Oldalképek
Tartalom