Stach Reinhard – V. Fodor Zsuzsa (szerk.): Német iskolai faliképek 1880–1980 között. Kiállítás a Duisburgi egyetem általános főiskolai karának iskolatörténeti gyűjteményéből (Veszprém, 1989)

lyen művészi rangot jelentő elismerés­sel. A második kép is (17. kép) a ka­rácsonyi időszakot választja témául. Még ma is sok vidéken hagyomány, hogy a háromkirályok ünnepén a gye­rekek boldogulást és szerencsét kíván­va, énekelve vonulnak házról házra. A kép Ludwig Richter (1803-1884) egyik festményének a reprodukciója. Mindkét kép 1920 körül jelent meg. A művészeti nevelési mozgalom ha­tására akkoriban az esztétikai neve­lés is fontos szerepet töltött be az is­kolákban. Az igazi műalkotásokat az oktatás során már korán megismer­tették a tanulókkal. ''Ebbe az életformába való beveze­téshez tartozik ma egyre inkább a szabadidő-eltöltés lehetőségeinek az ismertetése. Az elmúlt évtizedekből származó két falikép dokumentálja ezt az irányzatot. ,,Az állatkert­ben" című kép (15. kép) gyermek­ded módon mutatja be az összes ketrecben tartható állatot. A kép b,ár szerkesztett, ábrázolásában mégis ha­sonlít egy keresőképhez, amely továb­bi nyelvi elrendeződést igényel. Esz­tétikusan megnyerőbb kialakítású a „Cirkusz" című kép (16. kép). A kontúrok felbontása a titokzatosságot, a porondon lejátszódó titokzatos tör­ténést érzékelteti. Életképet mutat be a lipcsei pálya­udvar képe is (19. kép). Az ipari létesítmények mellett a századfor­duló táján a pályaudvarok is hozzátar­toznak egy nagyváros jellemző képé­hez. Rajtuk keresztül és közelükben lüktet az élet, virágzik a kereskedelem és a gazdaság. A pályaudvarok a régi kereskedelmi központok új jelképei. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom