Éri István (szerk.): Egry József Emlékmúzeum, Badacsony

ÖNARCKÉPVÁZLAT - 1940 k. ESQUISSE D'AUTOPORTRAIT cer., p., 30 x 22 cm, j. j. 1.: Egry József- VBM 72. 1. 3. Egry fényértelmezése nem rokon az impresszionisták fény- és szín-festészetével. Tartalmasabb, átfogóbb amazokénál, noha nem képzelhető el vívmányaik nélkül. Nem rokon az expresszionistáknak a szenvedélyes lelkitusát kivetítő fénymegjelenítésével sem, noha fejlődése bizonyos szakaszaiban velük részben közös szemlélet jegyében alkotott. Nem rokonok módszerei a szerkezet szerepét hangsúlyozó kubistákéval és konstruktivistákéval sem, noha kompozícióinak mindig szilárd szerkezeti váza, erős építménye volt. És nem rokonítható számbavehető módon Turner művészetével sem (bár egyes művészeti írók írásaiban ezzel a párhuzammal is találkozunk). Turner gazdag, fényködös látomásainak nagy szerepúk volt a tájfestészet alakulásának XIX. századi történetében, de képeinek felépítése, szerkesztése egészen más, mint a Cézanne utáni festők és köztük természetesen Egrv képeié. Nagyon valószínű, hogy ceruzarajzos ,,OnarcképvázJat"-á.n is a napba néz az idős művész. Ezt az éltető ősforrást vizsgálta, kémlelte, csodálta és mindig az emberi életre irányuló hatásában festette. Eredményei egyedülállók, de az útközben vállalt erőfeszítések is azok voltak. Őmaga nem lehetett más még a kis ceruzarajzon sem, mint ilyen döbbent, riadt, magányosan a világba csodálkozó szikár, sőt aszott alak. S a mögötte húzódó párhuzamos egyenesek, vagy tört vonalak is inkább a végtelenbe való kapcsolódását jelzik, mint igazi értelmű „jelek", nem a hátteret kitöltő kisszerű kellékek.