Éri István (szerk.): Egry József Emlékmúzeum, Badacsony

Egry a képen nem az arcot dicsőíti, hanem ahogyan Rembrandt képein, az egész személyiség sugárzik ki a térbe és megfordítva: a tér sugározza be a személyiséget, úgy magasztosítja föl ő is az anyamotívumot. A test határa átárad a szellem és az érzelmek világába. Égi látomás lesz, minden természetfölötti gondolat nélkül, ahogyan bennünk is él saját szülőnk alakja. Felesége - ,,Juliska" - arcképe is rendkívül nagyvonalú, a természeti környezettel szoros kapcsolatot teremt, mégis híven tárja fel a szeretett hitves vonásait. (Hitelességét a néhány fennmaradt fénykép is igazolja.) Míg előző képe csak jelezte, itt megjelenik a festő egész életét betöltő Balaton-élmény: a víz és a fénylő páratenger. Sőt, az ábrázolt asszony egyenesen feléje fordul, maga is szemlélője a fénylő csodának. Annak, ami Egryt szűnni nem akaró erővel ihlette. A vízparton álló alak mintha léptékül szolgálna a tó és a túlparti, ez esetben tömbszerűen formált hegyek között. Az „Édesanyám"-on az egyszerű sziénai barnás színek derengése a lenyűgöző. Itt az élénkségükben is nemesen tartózkodó, szemérmesen derűs színek borítják a tájat s a benne megjelenő szeretett asszonyt. JULISKA (A ML VESZ FELESÉGE) 1936 - JULISKA (LA FEMME DE L'ARTISTE) op., p., 72,5 X 101 cm, j. j. 1. : Egry József Badacsony 936 KBM 59. 88.