Nagybákay Péter: Céhek, Céhemlékek Veszprém megyében (Veszprém, 1971)

ládák mintájára és meg az olvasókör és kaszinó is hatalmas, díszes, zöld korsót használt, akár a céhek. A vázsonyi lövészegylet halottas lámpái pedig csak jelvényükkel különböznek a többi céhlámpáktól. A céhvilág szelleme és szokásai még nagyon soká fennmaradtak a céhrendszer eltörlése után is. Az ipartestületek a régi céhek utódjaiként működtek és pl. a palotai iparosok a céh elnevezést még néhány évtizeddel ezelőtt is használták: az ipartestületen belül működő szakosztályokról a hivatalos tanonciskolái értesítő még a 40-es években is, mint cipész, csizmadia, fazekas és ács céhtársulatról emlékezik meg, a herendi iparosok pedig még a század derekán is féltve őrizték régi céhládájukat. Évszázadokon át élt a céhvilág ezen a földön. A Vázsonyban és Veszprémben „lakozó és vitézlő mesterek" a végvári katonákat szerelték fel a török elleni harcokra. A Séd, a Bakonyér, a Gaja, a Tapolca, a Torna vízén szakadatlanul őrölték a gabonát a patakmolnárok. A veszprémi Csapószeren, Tapolcafőn és Palotán készült a szűrposztó. A szentgáli Fazekas utcában és Nemesleányfalun égették a mázas cserépedényeket, Palotáról kerültek ki még a szomszéd megyék legdíszesebb céhkorsói is. Messzeföldre munkálkodtak a híres szentkirályszabadjai bognárok és a zirci kőművesek. Majd minden faluban szőtték a vásznat a takácsok és Pápa volt ezer mesterével a XIX. század elején az ország egyik legiparosabb városa. Nemcsak a népbe, a tájba is belenőtt a céhvilág. Soksok nemzedék, dolgos emberek tízezrei éltek és munA PEREMARTONI, BERHIDAI ÉS KISKOVÁCSI EGYESÜLT TAKÁCSCÉH CÍMERE (1826)