Nagybákay Péter: Céhek, Céhemlékek Veszprém megyében (Veszprém, 1971)

VÁSÁROZÁS A mesterek életéhez - különösen bizonyos szakmákban - elválaszthatatlanul hozzátartozott a vásározás. A csizmadiák, fazekasok, bábosok, vásári- és szűrszabók, de sok más szakma mesterei is, rendszeresen járták a környék vásárait. A betakarítás után, nyár végétől karácsonyig kelt el a legtöbb portéka. Furmányos szekereken hordták áruikat a vásárokra, és a bizonytalan közállapotok miatt a szekér oldalából a puska sem hiányzott. A palotai csizmadiák körzete pl. Zirc, Veszprém, Nagyvázsony, Lajos- és Mezőkomárom, Berhida, Balatonfüred és Fehérvárra terjedt ki. Akadt olyan csizmadia, nem is egy az 1830-as években, aki 5-600 pár csizmát adott el az őszi vásárokon. A fazekasoknál hosszú időn át fennmaradt a cserekereskedelem. Edényeiket kétszer töltötték meg búzával. Ez volt az edény ára. A XIX. század derekán egyre inkább érezték már a kézművesek a manufaktúrák és gyárak versenyét, különösképpen pedig az osztrák gyáripar erejét. Nehéz gazdasági helyzetben, egyre szűkűlő piaci lehetőségek között folytatták korszerűtlenné vált munkaeszközeikkel a kisipari termelést. A céh igyekezett az egyre fogyó nyersanyagbeszerzési és értékesítési lehetőségek mellett minden egyes tagjának a minimális munkalehetőséget és szerény megélhetést biztosítani, de az egyre erősödő kereskedelmi tőke, különösen a zsidók mozgékony felvásárlási akcióival szemben teljesen tehetetlennek bizonyult. Az ötvenes évek után félelmetes iramban indul meg a céhes kisipar pusztulása. Az iparosok száma csökken, megkezdődik a mesterek szétrajzása. Annak a több tizezerre tehető el- és kivándorlónak, akik ezekben az esztendőkben elhagyták a megyét, jelentős része tönkrement és elszegényedett iparosokból került ki. 1862-ben a hajdan gazdag és messze földön híres palotai csapómesterek némelyike már kénytelen napszámból tengetni életét. Eötvös Károly, a Balaton-környék egykori színestollú riportere is így számol be a század végén a kisipar pusztulásáról: „Palota hajdan virágzó iparos hely volt. Ipara elhanyatlásával később elszegényedett. Egész utcái lakosok nélkül maradtak." A céhszervezet gondoskodott a beteg mesterek támogatásáról és az özvegyasszonyoknak is segítséget nyújtott. Az elhalálozott mester felesége ugyanis özvegyi jogon tovább folytathatta férje iparát. A céh a műhely vezetésére megfelelő szakértelmű legényt rendelt ki, aki aztán igen gyakran a nála rendszerint jóval idősebb özvegyet feleségül is vette, hogy így mielőbb elérje a mesteri rangot és a zárt számú céhtagság közé bejuthasson. Az ilyen érdekházasság, beházasodás napirenden volt. TEMETÉSI CÉHLÁMPÁK NAGYVÁZSONYBÓL (1843)