Nagybákay Péter: Céhek, Céhemlékek Veszprém megyében (Veszprém, 1971)
ezüstszürke, egy azúrkék, egy sötétkék és egy olajzöld színű. Az arany betűkkel, zsinórokkal és bojtokkal gazdagon kivarrt zászlók különböző színűre csíkozott, díszes rézkeresztekkel koronázott rudaikon, színpompás látványt nyújthattak az egyházi felvonulásokon. TŰZOLTÁS A vallási kötelezettségeken kívül egyéb fontos gyakorlati feladatok is hárultak a céhekre. Á középkori eredetű városvédelmi katonai kötelezettségekből a tűzvédelmi feladatok ellátása maradt fenn a legtovább. A céhek voltak tehát az önkéntes, majd később hivatásos, szervezett tűzoltóság ősei. Még 1846-ban is a céhek kötelessége volt a tűzoltás megszervezése és végrehajtása. A megyei rendszabás szerint minden egyes fecskendő mellé egy bizonyos céhet jelöltek ki, amely annak tárolásáról, karbantartásáról gondoskodott, veszedelem idején pedig begyakorlott mesterei és legényei kezelték. A céh irányította a fecskendőkhöz tartozó lajtos kocsikat és kezelte a belülről szurokkal megöntött szalmavödröket és a bőrvedreket. Mint a rendi társadalom legegységesebben szervezett és legütőképesebben mozgósítható testületei, a céhek voltak erre a feladatra a legalkalmasabbak. Bizonyos, egyéb alsófokú hatósági közigazgatási feladatokat is elláttak. A megye ilyen tekintetben is szilárdan támaszkodik a céhekre. Tekintetes nemes Veszprém vármegye 1846. évi közgyűlésének rendszabályait a városok és helységek elöljárói mellett a céhek elöljáróinak is közhírré kellett tenni és nekik is kötelességül írták elő, hogy a rendelkezések megtartásáról gondoskodjanak. A céh bástyái közé bejutott mester végre elérte az annyira áhított viszonylagos polgári biztonságot. Gazdasági helyzete azonban távolról sem volt valami rózsás. Sorsa nem volt különösképpen kedvezőnek mondható. Tudjuk, hogy a mesterek nagyobb része legény nélkül, maga dolgozott, a többiek is legfeljebb 1-2 legénnyel vagy inassal. Csak kivételes szakmák követelték meg a nagyobb létszámú alkalmazott tartását (csapók és később az ácsok és kőművesek, de azt is figyelembe kell venni, hogy ez utóbbiaké szigorúan idénymunka volt). A zirci kőművesek, kivételesen nagy segédlétszámukkal bizonyos átmenetet jelentenek már a vállalkozók felé., A falusi mestereket alig lehetett megkülönböztetni a parasztoktól. Egyébként is nagyrészük csak az év egyrészében folytatta mesterségét és ipari munkája mellett mezőgazdasági munkát is végzett. Sokan közülük ún. „külső mesterek" voltak, azaz a céh székhelyén kívül eső falvakban éltek és dolgoztak. Ahol többen verődtek össze, filiát alkottak és az önállóság bizonyos fokán folytatták tevékenységüket. Külön ládát, korsót és zászlót csináltattak és csak igen laza függésben maradtak az anyacéhvei, tagdíjbevételük nagyobbik része felett is maguk rendelkeztek.