Nagybákay Péter: Céhek, Céhemlékek Veszprém megyében (Veszprém, 1971)

voltak, gyakran éltek a céhek a büntetésnek azzal a formájával is, hogy a kifogás alá eső renitens legényt katonai szolgálatra kényszerítették. Francsics Károly is leírja a felszabadulás utáni társpoháradást: „mostmár csak menj fiam és járd sorba a borbélyműhelyeket - úgymond apám - és hidd meg mind a segédurakat egy kis barátságos vacsorára Büszke örömmel jártam sorba a műhelyeket, és meghívtam minden collegát. . . Ablakjaink alatt egyszerre megzendült a hatalmas muzsika... Pápán kilencen valának borbélsegédek és mindegyik játszott valami muzsikai eszközt. Minekutána elmuzsikálták a három darabot, bejöttek. . . Néhány rokonaimat is, kik szinte most érkezének egymás után rendezgeté apám, hogy kiki hová üljön az asztal mellyé. S minekutána mind letelepedtek, collegáim is, elkezdődött a vacsora. Minek soroljam elő, mi volt? hányféle volt? - Legyen elég mondva, hogy anyám kitett magáért és kedves Káról fiáért. . . Jobb lett volna bizon édes jó szüléim, a pulyka, ludak, kácsák, többféle rétesek, kipfedlik, krapfedlik, pogácsák, fánk, két-háromféle jó borok árából inkább kedves fiatokat bővebben ellátni ruházattal, fehérneművel, útiköltséggel, minthogy ruházatom különbenis csak annyiból állt, mint már feljebb említém. Szabadulási díszöltönyömet, ami inasi időmből volt még hátra, abból alig bírt anyám egy kis térdigérő kabátot és egy pantallont annyira összefoltozni, hogy mégis egy kis ideig mindennapra használhassam. Fehérneműm - anyám szégyenére említenem sem kellene — talán három, vagy négy foltos ümögből és ugyanannyi gatyából állott, melyhez még néhány ócska zsebkendők és pár kopott mellények járultak. S mégis a pompás, dús lakoma. . . Vígan telt el a vacsora, vígan telt el az egész éj! Élénk pohárcsörömpölés közt folyt le egyik társpohárivás a másik után, melyet zene követett, s azt ismét víg dalok váltották fel, észre sem véve az éj lefolytát..." VÁNDORLÁS A legtöbb céh megkövetelte a felszabadult legényektől a vándorlást, hogy szakmai tudását gyarapítsa és látókörét bővítse. A vándorlás idejét legtöbbször 3 évben szabták meg és feltétele volt a mesterré válásnak. A vándorlegény, amikor a városba érkezett, vagy a legényszállásra ment, amit németesen ,,herberg"-nek is neveztek, vagy ha ilyen nem volt, az atyamester házába, aki néhány napra szállást adott neki. A herberg, rendszerint valamelyik vendégfogadóban volt és két szobából állt, az egyikben emeletes ágyak voltak, a másikban, a nappaliban az asztal állott, amely körül a legénytársaA VESZPRÉMI TOBAKCÉII 1824 BEN KÉSZÜLT KORSÓJÁNAK RÉSZLETE