Nagybákay Péter: Céhek, Céhemlékek Veszprém megyében (Veszprém, 1971)

A VESZPRÉMI CSAPÓSZER fői, amelyek a hegymester vezetése alatt a céhekéhez hasonló regulák alatt működtek. A bognárok, akiknek céhházáról szó esett, másnéven kerékgyártók, a szekerek és kocsik farészeit készítették, a tengelyt, a rudat, a saroglyát, a lőcsöt, a kisefát és a kereket. A csapók mestersége igen jelentős volt valamikor, ők készítették a felsőruházat céljára szolgáló sima szűrposztót, a megye lakosságának egyik legfontosabb közszükségleti cikkét. 1813-ban Veszprémben, Palotán, Pápán és Tapolcafőn még közel 400 csapómester dolgozott, 1744-ben pedig Pápán a négy Veszprém megyei céhen kívül a fehérvári, tatai, szombathelyi, tapolcai, kapolcsi, győri és ozorai csapócéhek kiküldöttei is résztvettek a dunántúli csapócéhek közös gyűlésén, amelyen a mesterség közös problémáit vitatták meg. A csapók voltaképpen gyapjútakácsok voltak. A gyapjúmosás, csapás, tépés, fonás és szövés műveletei után a kallás segítségével adták meg a posztó, illetve a szűrvég sűrű, szinte vízhatlan, nemezszerű tartós minőségét. De folytassuk az inasfelszabadításnál. Ez is nyitott céhláda előtt folyt le az egész céh jelenlétében, ünnepélyes keretek között. Az inas akkor kapta meg bizonyos összeg lefizetése ellenében a céh által kiállított, pecséttel ellátott felszabadulólevelét. Ezzel legénnyé lett. A legényt később segédnek nevezték. A felszabaduló, tanuló, vagy bizony ságlevél ben a céh a' saját pecsétje alatt azt tanúsította, hogy a legény tanulóéveit kitöltötte, a szükséges mesterségbeli tudást elsajátította és felszabadult. Ezek a levelek eleinte kézzel írottak voltak, sokszor igen szép, díszes, kézzel festett virág és indaornamentika keretben a mesterség jelvényeit ábrázoló képekkel is iniciálékkal (kezdőbetűkkel) ellátva. Később előre nyomtatott űrlapok jöttek divatba, de ezek kö- 2 2