Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815 (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970)

(RÉSZLET A BRIGHT-KÖZÖLTE TÉRKÉPRŐL) SURROUNDINGS OF BALATON (A FRAGMENT FROM BRIGHT'S MAP) a legmélyebb részeken, azaz Tihany mellett, 27 lábnyinál nem több. Mocsaras területek veszik körül, amelyek magasság híján nem csapolhatok le. De felmerült az a terv, hogy a tó közepét kimélyítenék, így hajózhatóbbá válnék és összekötnék a Dunával. Ha ez megvalósulna, akkor a víz színe annyira süllyedne, hogy a közel 130 00c holdra becsült nádasterülct vizét beszívná. Főképp a Zala folyó táplálja. ízletes halakban bővelkedik. Közöttük van a Perca lucioperca vágy fogas, a Cyprinus cultratus, a Cyprinus carpio, vagy közönséges ponty és az Esox lucius vagy csuka. Partjain tömérdek szárnyas tanyázik: a fehér pelikán (Pelecanus onocrotalus), a bölömbika (Ardea stellaris), a szárcsa (Fulica atra), a szalonka (Scolopax gallinago és S. gallinula), és mindenféle réce. Ezek azonban még nagyobb számban fordulnak elő délen és Szlavóniában. Ott ha a makktermés jó, nagy csapatokban jelennek meg, és tömegesen akadnak fönn a hálóban, amelyeket olyankor a folyók és a partmenti tölgyesek között az emberek kifeszítenek. A vidra gyakori a partokon, sőt egyesek szerint hódot is láttak ebben a tóban. Azonban ha van is, igen ritka. Ezen állatnak Magyarországon való előfordulásáról néhány hitelesnek látszó adatot Grossingcr gyűjtött össze Természetrajzában. A Balaton tavát a rómaiak állítólag Hiulca néven emlegették. Az a táborhely pedig, amely mellett eljöttünk, Cibalis város közelében feküdt volna. Ezeknek a feltevéseknek megbízhatósága méltán kétes. De a fel47 fedezett római maradványok minden kétséget kizáróan