Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815 (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970)

BUDA LÁTKÉPE WIEW OF BUDA az első postaállomásra érkeztünk, nagyon hasonlít a skót tájakra: nyílt és sivár, de nagy része gabonaföld. Amíg friss lovakra és kocsira vártunk, figyelmemet magára vonta egy ház az út túlsó oldalán. Temetésre készültek. Gyermek volt a halott. A muszlin terítővel lefödött és piros szalagcsokrokkal díszített koporsót a ház ajtaja elé tették. Pohárban szenteltvíz állott rajta belemártott leveles ággal. A köréje gyülekezett asszonyok és gyermekek meg néhány férfi mind meghintették szenteltvízzel a koporsót és legtöbbje imádságba merült. A pap és a kántor megérkezett s az utóbbi azonnal néhány verset énekelt. Azután a pap lassan megindult. Egy szépen öltözött asszony, akinek a hátán lelógó hosszú hajfonatába kék és piros szalag volt bekötve, gyengéd mozdulattal fejére tette a koporsót és követte a papot. A többiek menetbe fejlődtek és a temetés helyére vonultak. Ezen egyszerű szertartás után elhelyezkedtem egy másik postakocsiban, amely az országúton várakozott. Ezek az alkalmatosságok hihetetlenül rosszak ahhoz képest, hogy most a nagy országúton vagyunk Bécs és Buda között, és ezekben a városokban székelnek a legfőbb közigazgatási hivatalok. Nemcsak fedél nincs a postakocsikon, hanem semmiféle rugójuk sincs a rázás ellensúlyozására. Valamilyen falusi bognár szegezte össze őket festetlen deszkából. Csak éppen akkorák, hogy egy személy beleülhet. Ritkán van bennük ülés, hanem egy csomó szalmát dobnak a kocsi hátuljába; az utas kiterítheti rá köpenyét és úgy nyugvóhelyet biztosíthat magának. Minden postakocsi négykerekű és távolról sem olyan kényelmes, mint a legkisebb angol bérkocsi. Komárom a Duna túlsó oldalán fekszik. Méltán híres 2 5 ősi várának erejéről, amelyet az természetes és mester-