S. Lackovits Emőke: Viseletek öltözködési kultúra a Bakony és a Balaton- felvidék falvaiban (Veszprém, 2001)

Németek viselete

A ruha anyagokat, kendőket, csipkét, szalagot, gombot Breier nevű zsidó kereskedőtől Pápán, Devecserben Schwarztól és Ehdelmanntól, továbbá Ajkán, Veszprémben és Zircen, valamint a vásárokon szerezték be. Kékfestőt csaknem kizárólag vásárokon vettek, többnyire a pápai Klugééktől, akik pontosan tudták, hogy melyik közösség milyen mintájú anyagot szeret, sőt azt is, hogy vannak bizonyos családokban nemzedékről-nemzedékre öröklődő minták. Még ezeket az igényeket is hiánytalanul kielégítették. Egy szoknyához 2-3 m, egy réklihez ugyanennyi anyagmennyiség kellett, kötényhez 1-1,30-1,50 m is elegendő volt. Később az ujjas + szoknya 6 m-nyi anyagszükséglete 5 m-re csökkent. Bélésre 2 m-t számítottak, amit használatlan szoknyákból, párnahuzatokból is kinyertek, csak a legünnepélyesebb ujjashoz vettek új, többnyire mintás karton vagy flanell bélésnek valót, de világos kelmékhez egyszínűt használtak. A varrás ellenértékét pénzzel egyenlítették ki, aki viszont fizetni nem tudott, munkával törlesztette. Általában a 16-17 esztendőt betöltve, a lányok szüleiktől valamennyi ünnepi öltözetüket megkapták, ami halálukig kiszolgálta őket. Ezt a ruhatárat csupán kendőkkel és köznapi ruhákkal, s néhány félünnepi együttessel gyarapították. Jól meggondolva, a divat változásai ezekben a közösségekben nem voltak gyakoriak, hisz egy nemzedék teljes élete folyamán használt egy viselet együttest úgy, hogy annak legtöbbet jelentő ünnepi öltözetei változatlanok maradtak, csupán egy-egy újabb mha darabbal történő felújítására, bővítésére akkor kerülhetett sor, amikor valamely sorsfordító esemény az életmódban jelentős, esetenként gyökeres változásokat hozott, pl. háborúk. A divatot döntően a viselési módokjelentették, amikor egy szoknyához vele nemcsak színben, mintában harmonizáló, hanem tőle teljesen különböző ujjast vettek fel, s mindezekhez eltérő kendőt is, pl. sötéthez világost és fordítva. Általában divatosak a nagyünnepek sötét színei, s az ünnepek másnapjának világos, tarka színei voltak. Ugyanakkor, ahogy az életkorban előre haladtak, úgy vált egyre sötétebbé teljes mházatuk, s a finomabb, drágább kelméket az egyszerűbbek váltották fel, ami igazán a közösség normarendszeréhez, szokásaihoz igazodott. Egy-egy viselet együttesben korábbi divatnak megfelelő darabok is megtalálhatók sokszor, amelynek oka, hogy a tulajdonos anyja vagy keresztanyja elhunytával egyetlen örököse lett az ő mhatáruknak, amit azután ő is tovább hagyományozhatott leánygyermekeire. Egy-egy ruhatár 25-60 együttesből is állhatott, amibe valamennyi alkalom viselete bele tartozott, de a gyarapítások ugyancsak ide számláltattak már. Ruháit mindenki különösen megbecsülte. A köznapi, félünnepi mhák mosása többnyire nem okozott gondot. Az ünnepi, elsősorban a nagyünnepi viseletek mosására ritkábban került sor, hisz mosás utáni rendbe tételük, mind a szoknyáké, különösen pedig az ujjasoké nagy munkát, ügyességet, odafigyelést igénylő, hosszadalmas feladat volt. Az ünnepi kendőket a könnyen mosható alsókendők