S. Lackovits Emőke: Viseletek öltözködési kultúra a Bakony és a Balaton- felvidék falvaiban (Veszprém, 2001)

Németek viselete

ryes és a kígyózó mintás karton, a kasmír, valamint a bécsi piros alsókendőket az ünnepi felső kendőkkel együtt viselték. A többit pedig köznapokon és félünnepi viseletekhez. A mezőre kimenve a felső kendőt levették és hazamenetelükig az alsó kendőkben dolgoztak. Asszonyoknak főkötő vagy kendő nélkül tilos volt mutatkozniuk, ezért még éjszakára is felkötötték a kartonból, delénből, barhentből való egyszerű, sokszor viseltes hálókendőt. Az I. világháborút követően az alsókendők ún. kontykendőként a fiatalabb korosztálynak alkalmi fejviseletévé lettek, amelyeket 45-50 esztendős korukig is hordtak felső kendő nélkül. Ezek a kontykendők alapanyagukat megtartották, de díszesebbekké váltak, csipkével, esetenként hímzéssel ékítették őket. Köznapokon, nyári ünnepeken, bálban kényelmes és tetszetős fejrevalók voltak (62. kép Magyarpolány). Ettől kezdve két kendőt csak nagy ünnepeken, templomi alkalmakkor kötöttek a fejükre. Kevésbé jeles napokra rendelkeztek olyan kendőkkel, amelyek alsó kendők nélkül is felvehetők voltak. Azok, akik lányfejjel gyermeket szültek, mintás kontykendőt nem, csak fehéret tehettek a fejükre. A kontykendőknek létezett egy sajátos, csak a németeknél alkalmazott felkötési módja, ami különös ügyességet, tudást igényelt. A kontyot elkészítve, fejükre tették az erre a célra mindig kikeményítve használt kendőt, majd halántékuknál hátrafelé vitték úgy, hogy visszafelé fordítva csavarták meg és hátul a kontyuk alatt olymódon kötötték meg, hogy a két sarka fül- vagy legyező szerűen szétállott (63. kép Bánd, 64. kép Hidegkút, 65. kép Döbrönte, 66. kép Lakút, 67. kép Magyarpolány). Ezeket a kendőket mindig hozzáértőkkel készíttették el, ha maguk nem tudták, majd az alkalom elmúltával egyszerűen leemelték a fejükről és eltették a szekrénybe, a következő alkalommal pedig csak elővették és készen a fejükre tették. így az elkészített „konty" 3-5 esetben is használható volt, s nem kellett minden felvételt követően újra kötni. Akadt olyan menyecske, fiatal asszony, aki maga is meg tudta csinálni kontykendőjét, de nem a saját, hanem a férje fején, amit azután így elkészítve tett át a maga fejére. Két kendő viseleténél a legtöbb helyen úgy kötötték fel az alsó kendőt, hogy a felsőt fölötte homlokukba húzták, két oldalt pedig két-három hajtással vitték álluk alá és kötötték meg szétálló vagy egymásra boruló sarkokat hagyva az anyag vastagságától tüggően. Tótvázsonyban viszont a felső kendőt homlok fölé tették, így az alsó kendő mindig kilátszott alóla. A 20. század elején még ez jellemezte a városlődieket is (68. kép Tótvázsony). Minden esetben a felső kendők jelezték az ünnep nagyságát. Minél jelentősebb volt egy ünnep, annál nehezebb és drágább kelmékből készültek a kendők. A kendők súlya az ünnep rangját mutatta meg. A legdrágább kendők bársonyból, selyemből, mégpedig ún. duplaselyemből, beleszőtt virágkoszorúval díszítve készültek, többnyire mindkét oldalukon viselhetően. Ezeket követték a posztó, az egyszerűbb selyem, a szövet, a delén, a kékfestő, a karton, a barhent. A bársonykendők csaknem kivétel nélkül fekete színűek voltak, de Tótvá-