S. Lackovits Emőke: Viseletek öltözködési kultúra a Bakony és a Balaton- felvidék falvaiban (Veszprém, 2001)

Magyar viseletek a XIX. században

Ahogy a gyári kelmékből készített színes szoknyák elterjedtek, a pendely eltűnt. A hosszú ing mellett, amely minden bizonnyal egy átmeneti ruhadarab lehetett, az alsószoknyát kezdték viselni. A 19. század végén a férfiak felsőruhái ugyancsak jelentős változáson mentek át itt is. A bőrködmön helyébe lépett a mándli, vagy dómány, amelynek dúsan zsinórozott posztóbéléses változatát, sőt, prémszegélyes kékposztó formáját, a „banzsur mándlit" ellenzős nadrággal ugyancsak hordták. A veszprémi szabó, Lengyel Mór még az 1890-es években varrta ezeket. Mellette viselték a szűrdolmányt (szűrkankó), a sima posztódolmányt és az egyszerű posztókabátot, a fecskefarkú dolmányt, amit gatyához is felvettek.

46 Ilyen összeállítás látható Jankó Jánosnak 1894-ben Balatonarácson, Szepezden, Salföldön, Csopakon, 1895-ben pedig Kővágóörsön készített fényképein. A 19. század végére a tehetősek viseletének általános darabja lett a hímzett, bőrrátétes, galléros cifra bunda, vagy „szőrösbunda". A Balaton-felvidéki öltözködési kultúrával megegyezően, itt is hordták a béléstelen kabátot, a kittit, valamint a kötött mellényt, a ricit, és a gatyához, nadrághoz egyaránt az ujjatlan mellényt, amit bélelhettek és zsinórozással is díszíthettek. Ez többnyire sűrű gombolású ruhadarab volt.

47 Közkedveltségét a Jankó-féle fényképek megerősítik. A nők ujjasos viselete általánossá itt csak a 19-20. század fordulóján vált. 16. kép: Hegyi Lajos és családja, Balatonhenye — 1890-es évek