S. Lackovits Emőke: Viseletek öltözködési kultúra a Bakony és a Balaton- felvidék falvaiban (Veszprém, 2001)

Magyar viseletek a XIX. században

szolgáltatnak. Egy Nagypiriten 1821 -ben készült leltárban fekete prémes mentét, Kővágóörsön 1837-ben pedig fehér mentét említettek.

26 A köveskáli ns Pálfi Katalin ingóságai között a bundán, mándlin és köpenyen kívül róka-, valamint görényprémes mentét is számbavettek.

26

" (Igaz, hogy mindenik nemesi család tulajdonában volt, azonban Kresz Mária adatai a falusi lakosság tehetős tagjainak viseletéből sem zárják ki ezt a ruhadarabot, ahogy korábban is jellemezte azt.

27 T , , j, / Z7- J J'/ ' "/ 1911 J 3. kep: Lányok Lured vidékéről — lo2l A hagyatéki leltárak az ábrázoltakat megerősítik. A tapolcafői Csöbör Istvánné Dömölki Erzsébet 1821-ben öszszeírt ruhái között három szoknyát (priszter, zöld karton és kék karton), hat kötényt (fehér patyolat, fehér kivarrott, fehér tarka, fekete gyolcs és vászon), két inget (egy rövid, azaz ingváll és egy hosszú), egy pendelyt, két pruszlikot (kék selyem és fehér hímzett), három kendőt (patkós mintájút, feltehetőleg kartonból, kasmírt, és vesszős, azaz vászonból valót), valamint új ruhadarabként hat, tehát viszonylag nagyszámú réklit (zöld, kivarrott, fekete, meggyszín, tarka és karton) találunk.

28 Minden bizonnyal tehetős lehetett a család, amiről az ingó és ingatlan javak egyaránt árulkodnak. A ruhatár pedig már olyan ruhadarabokban gazdag, amelyek egy átalakulóban lévő viseletről tanúskodnak. A mente és az ingváll mellett megjelent ujjasok kétféle ruhadarabot jelentettek. Az egyik a vastagabb anyagból, hűvösebb időre készült posztóujjas — a később majkónak, kacabajkónak, pajkónak, a németeknél Maj k-nak nevezett —, a másik pedig a vékony anyagból varrott rékli — a röpelnek, röpikének, ricinek, németeknél Reckl-nek, szlovákoknál repillának mondott — lett. Az öltözködésnek ez az átalakulása együtt járt a könnyebb, többféle gyári textília elterjedésével, ami nem csak új szabásmintákat és felsőruhákat, hanem tarkább színeket is eredményezett. A karton, a patyolat, a gyolcs, a vászon, a kasmír és a selyem egyszerre adták a felsőruházat alapanyagát, azonban a vásznat egyre inkább a gyári kelmék szorították ki, és a vászonból való ruhadarabok munkára hordott ruhákként és alsóruhákként maradtak részei a korabeli női viseleteknek. Színek közül a fehér, a fekete, a kék, a zöld, a meggyszín mellett egyre gyakoribb lett a mintás, azaz tarka anyagok használata. A kővágóörsi Kapolcsi János és Fülöp Julianna 1832-ből való ingóságai között még 5 hosszú inget és három gyolcs ujjú, rövid derekú inget, egy szoknyát,