S. Lackovits Emőke: Viseletek öltözködési kultúra a Bakony és a Balaton- felvidék falvaiban (Veszprém, 2001)

Magyar viseletek a XIX. században

Magyar viseletek a XIX. században Kresz Mária a magyar parasztviseletek 1820-1867 közötti jellemzőit és változásait vizsgálva megállapította, hogy az 1820-as években még a régi vászonviselet mondható általánosnak.

12 A férfiak rövid, köldökig érő inget és gatyát hordtak, amely a pásztorok között az egész század folyamán megmaradt.

13 Ez alig különbözhetett a 18. századi, vászonból készült ruhadaraboktól. Ez az ingtípus még gallér nélküli volt, közepesen bő, nyitott ujjal, míg a gatyát derékban ráncolták ugyan, de inkább szűknek mondható ez a gatyaszár, amely csak a 19. század közepétől lett rövidebb és igazán bő. Létezett még abaposztóból varrt, majd kék posztóból készített, szűkszárú, csizmával viselt nadrág, ugyanezen anyagból való ujjas vagy mente. Felsőruhaként ködmönt, bundát és szűrt egyaránt felöltötték. Akinek posztó nadrágra nem tellett, az két gatyát húzott a hidegben egymás fölé.

14 Egy 1804-ben felvett csékúti hagyatéki leltár arról tudósít, hogy Grábi János javai között ott volt a kékposztó nadrág zsinórral díszítve, hasonló mentével, övvel, de felsőruhái között a szűrt is megőrizték.

15 Az 1821-ben elhunyt szentgáli Tobak István ingóságai között ugyancsak szerepelt egy kékposztó ujjas (jankedli) és egy cifraszűr (öreg szűr).

16 Tehát a tehetősebbek ruházatában a vászon holmik mellett a kor férfidivatjának megfelelő, sőt azt megelőző ruhadarabok — kékposztó ujjas, nadrág, valamint cifraszűr — is jelen voltak. A korabeli női viseletek legegyszerűbb formájának ugyancsak a vászonviseletet mondhatjuk. Mintegy őstípusa lehetett a vászoning, pendely és vászon kötény Ez az ing ugyancsak rövid derékkal készült, a pendelynek viszont szűk és bő változatát egyaránt hordták. Kresz Mária szerint létezett egy rövid, hosszabbrövidebb, bő, fodros és ráncos ujjal ellátott ingváll is, amelyhez sem pruszlikot, sem vállkendőt nem vettek fel, azonban egy korabeli, Veszprém megyei ábrázoláson vállkendővel jelent meg eme ruházat viselője,

17 ami arra enged következtetni, hogy mindkét változat egyszerre élhetett egymás mellett. A vászonviseleteken kívül ekkor már a gyári kelmékből varrott ruhák is megjelentek a női öltözetek között, szoknyák, kötények, kendők, pruszlikok formájában. Ezek karton, selyem, félgyapjú (rása) anyagféleségek voltak döntően és már színesek. Egyik legkedveltebb kelmének a kékfestő (kék-tarka, fehér-tarka, tarka) mondható, amelyből nemcsak szoknyát, hanem vállkendőt ugyancsak készítettek. A kötények között selymet, vásznat, patyolatot egyaránt megtalálunk.

18 J. Heinbucher E. v. Bikessy a hazai nemzeti öltözeteket bemutató kötetének 1816-ban, Bécsben megjelent I. kiadásában, majd 1820-ban a szövegkönyvvel