S. Lackovits Emőke: Viseletek öltözködési kultúra a Bakony és a Balaton- felvidék falvaiban (Veszprém, 2001)

A magyar népesség viseletének jellemzői a XVIII. században

ton, házi vászon, bársony, kamuka, rokolar, priszter, velaszt, párkány, draget) jómódú polgárasszony ruhatáráról árulkodik, aminthogy az 1757-ben elhunyt pápai Merkl Mária az is volt.

8 Hasonló következtetést enged meg „nemes, nemzetes, vitézlő" Domokos Zsigmond balatonhenyei nemes hagyatéki leltára, bár a felső és az alsó ruhák számát tekintve meg sem közelíti az előzőt. Mindössze egy gyapjú szövetből készült szoknyát, ugyanezen anyagból való mellénykét, egy selyem ingvállat, két hosszú vastag inget, két vastag téli kendőt és hasonló két köznapit, két fehér, minden bizonnyal vászon kötényt, két gyolcs kendőt, valamint egy fodorral díszített patyolatból való fejkendőt vettek számba csupán. Viszont megemlítették az akkor még a ruhatárhoz tartozó fejéket, a pintlit, amit bársonyból készítettek. Feltehetőleg már nem használták, ugyanis szalagkötő nélkül szerepelt a felsorolásban.

9 A falusi közösségek asszonyainak átlagos ruhatára lényegesen szerényebb lehetett mind a ruhadarabok fajtáit, mind számát, mind pedig anyagát tekintve, ahogy ezt a tágabb környékről való adatok igazolják is. 1759-ből egy tapolcafői végrendeletben a hosszú mente viseletére vonatkozó adat található.

10 Ezek szerint a 18. század közepén egyszerre hordták még a közrendűek is mind a rövid, mind a hosszú mentét. Talán az átlagoshoz közelebb állhat a kenései Mahai Istvánné Török Éva ruhatára, amelynek szétosztásra került darabjai két pendelyből (péntöl), két fél, azaz rövid ingből, egy szoknyából, egy kék kötényből, egy kendőből és egy mentéből álltak 1798-ban." A szórványos adatokból is megállapítható, hogy a 18. század második felében ugyan az ingvállas viselet (ing, szoknya, kötény, esetleg mellény, pruszlik, vagy pendely) és a mente alkották általánosságban a női ruházatot, azonban a tehetősebbek ruhatárában már az ujjasos viseletek (réklik) is megjelentek. A fejrevalók kendőkből álltak, de nyilvánvalóan a módosabbak selyemkendőjük alatt azt védendő, alsó kendőt, ún. fejleszorító, vagy leszorító kendőt is felkötöttek, ahogy ez Merkl Mária inventáriumából kiderül. Az alsó kendő viselete a 19. század végén, a 20. század első felében drágább kelméből készült kendők esetében általánossá lett.