Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)
VÁNDORTARISZNYA
Az „Óperencián túl" ma már nem jelent sem távolságot, sem biztonságot. Persze, csak hosszú évek után jön rá erre az ember. S e megállapítás után nyomban, valami furcsa nosztalgiával gondol vissza Európára. Mert európainak lenni mégis csak valami, bizonyos többlet. Kötelezettség és áldozat. Mindenesetre fontos szerep, melyről nem lehet, s nem is illik lemondani olyan könnyen, mint gondoltuk. Európa egyébként is túllendült azokon az időleges nyavalyákon, amelyekben minden háborúk borzalmai után leiedzett. Európa mindig megújul önmagában: lerázza őrült diktátorait, elhessegeti az agyrémeket, megtalálja egyensúlyát. Hiszen kétezer év nemcsak időt jelent, hanem szellemet, kultúrát, s egy magasabb rendű életformát is. Tíz évvel ezelőtt meglehetősen könnyű szívvel léptem a hajó fedélzetére Nápolyban. Búcsút intettem Nápolynak, Pompeinek, Európának, s átkelten az Óperencián. S az utóbbi években egyre gyakrabban tér vissza az együgyű, kedves dal ritmusa: „Túl az Óperencián..." Mert Európa most - túl van az „Óperencián"... II. Ha az ember a kalandra vállalkozik, akkor vállalni is kell mindent, maradék nélkül. Ezt ma már tudom bizonyossággal, de akkor, amikor elindultam az Óperencián túlra, még csak sejtettem. És azt is tudom már, hogy nem vállaltam a kalandot. Megálltam, vagy inkább megtorpantam valahol a kaland elején, csak éppen belekóstoltam, aztán megriadtam tőle, vagy nem történt más, csak lusta voltam. Előfordul az ilyesmi, s később az ember hiába is keres ilyen vagy olyan önigazolásokat, a tényeket már nem lehet megváltoztatni.