Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VÁNDORTARISZNYA

Egy pár harisnyát elloptak. Olyan egyszerű sportharisnya volt. Az asszonyka úgy kapta Frau Obertannertől, akinek félévig stoppolgatott félmaroknyi rizsért, cukorért, sárgarépáért, tejért. Bajorországban. Most hogy eljöttek, búcsúzásképpen adta a harisnyát. Úgy örült neki! A tanár visszaemlékszik arra a reggelre: milyen ragyogó arccal jött le az asszonyka a hegyről, ahol Frau Obertanner lakott. Harisnyája van télire! Egészen új harisnyája! Igaz, hogy térdig érő sportharisnya, amilyent otthon a diáklányok viseltek. De harisnya. Most, hogy ideértek fel, a tengerparti nagy metropolisba, az asszonyka kimosta a harisnyát. Délután, mikor a gyerek aludt. Mosás után felakasztotta a kályha fölé, a madzagra. És amíg a gyerek körül szöszmötölt, valaki elvitte. Az egyetlen harisnyát. Most nincs sehol. Illetve van, de nem tudni, hol. Valakinek a bőröndjében, zsákjában, zsebében. Talán már a lábán? S az asszonykát rázza a sírás. - Ez volt az egyetlen harisnyám! Most itt állok a tél előtt harisnya nélkül... A tanár úr arca komor. Nem tudja, mit mondjon. Semmit se lehet tenni. Nem lehet megkeresni. Nem lehet újat venni. Legalább vigasztaló szót akar adni. Csak ennyi lesz belőle: - Mi a fenének kellett kimosni! Meg kiakasztani! Elröstelli magát. Már a világot szidja. - Átkozott hely! Tudod, mi a mélypont? Ez! Mikor a koldusok már ennyire züllenek, hogy egyik meglopja a másokat. Nem ízlik aznap este az étel. Fáj az élet is. Sötét, reménytelen minden. Mert ilyen nagy dolog egy pár harisnya 1945 decemberében.