Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

kai" kezelte betegeit. Nem tudom, milyen titokzatos masinái lehettek, de kisiskolásként úgy tekintettem arra a házra, mintha Frankenstein doktor lakott volna ott félelmetes teremtményeivel. Az egykori Püspökkert! Mily gonddal vigyázták az egykori kertészek a fákat, bokrokat, virágokat! Tervezték meg az ösvényeket, sétányokat, gruppokat. Tavasszal kikerültek az üvegházból kedvenceim, a pálmák, melyek jövendő életem messzi kalandjait, a trópusokat, az őserdőket sejtették meg. Szeszélyesen, mégis szigorú terv szerint tekeregtek a fehér murvával felszórt ösvények és bújócskát ígértek a csókolózó fiataloknak a rejtett padok. Vasárnap délben, „szagosmise" után a Korona teraszáról lehallatszott a muzsika. Szigorú vaskerítés dárdahegyei őrizték a Püspökkertet, ám a vártoronyszerű sarki „bástyában" nem alabárdos őr silbakolt, hanem trafik volt, elfelejtett, régi, kedves szóval dohányáruda... Nem tudom, a ligetben, a temető mögött, a fölső úton megvan-e még az a pad, melyen az első randevúra vártam valakit, akivel azóta megosztottam ötven esztendőt. A telente korcsolyapályává változott teniszpályáról máig a fülemben maradt a Herkules-fürdői emlék romantikus melódiája, és felötlik a korcsolyázókról írt olyan öreges hangulatú, borongós versem, amilyet csak huszonegy évesen írhat egy süvölvény költőjelölt... A MOVE-pálya, ahol tizenhét évesen egy jövendő olimpikon buzgalmával rovom a köröket a fekete salakon, hajigálom a diszkoszt és pihenésként bámulom a teniszező széplányokat. A lövölde felé meg éppen Korcsiák tanár úr igyekszik szaporán, reverendában, céllövő puskájával a vállán. Egy régi, pontosan meg nem határozható késő nyári délután hangulata él bennem. Nem történt semmi nevezetes, emlékezésre méltó. Csupán frissen locsolták a ligeti utat, fények törtek