Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

liában, melynek színhelye, áttételesen, Veszprém volt. Ebben úgy írtam le az állomást, írói szabadsággal élve, mint ahonnan nincs út tovább, a sínpárok holtvágányban végződnek. Holtvágány címmel jelent meg ez a könyvem, s íme, holtvágányok sincsenek, út sincs már, ami véget érne. Áll még az egykori Faipar főépülete is, melyen az irodák voltak, s ahol Hűvös igazgató úr lakott. Kis kölyökként a bátyám vitt el a Faiparba, hogy megmutassa az „óriási" gőzgépet. Emlékezetemben forog a lendítőkerék, pörög a fényes rézcentrifuga, szipognak a dugattyúk, csattognak a hajtószíjak. Az a régi gőzgép izgalmasabb számomra, mint bármely űrhajó... Szülőházam helyén sima vonalú épületek terpeszkednek, s csak találgatom, hol lehetett az utcasarok meg az udvar, ahol játszottam, kergetőztem mézillatú hársfák alatt. De mintha a szomszédból áthallatszana a kovácsműhely vidám muzsikája, az izzó vas éneke az üllőn. Mintha Simon bácsi még mindig kalapálná a patkókat! Találós játék már a Bagolyvár, melyet - úgy tudom - Csomay Kálmán építőmester szeszélye-ötlete teremtett meg. Komor várfala vigyázta a Cserhátot, noha nem volt ott semmi vigyázni való. Még hallom Füzesek vegyeskereskedésének csilingelő csengőjét az ajtó fölött, s orromban a különös fűszerek illata. Mellette lehetett a nőikalap-szalon, ahol a „masamódon", készítették a divatos kalapokat. Vajon vannak-e még masamódok, vagy már e szó is halványuló hieroglifa az idő falán? Lőwi úr vállas, magas vaskereskedő, az úri dalárda elnöke volt. Üzlete előtt tikkadt nyári délutánokon az inas szorgalmasan rajzolgatta a járdára a vizesnyolcasokat. Kevesen tudják már, mi is volt a vizesnyolcas... Hol is lehetett Wolfram úrnak, a rézművesnek háza-műhelye? Wolfram úré, a