Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)
TŰZTORONY
VASÁRNAP Na és természetesen két dátum közé szorítva az a harminckét év, amit nemzetes Szilágyi József színművész úr e földön élt. Ennyi maradt meg a színészből, nem sok, de mindenesetre több, mint a szomszéd parcellán a „Lovag"ból, akinek sírfeliratából már csak a „Lov"-at lehetett kiolvasni. A felfedezés, mint minden felfedezés, nagy izgalommal töltött el bennünket. A következő napokban ásót és kapát hoztunk, felhantoltuk a sírt, kiegyenesítettük a sírkövet, virágot ültettünk a sírra. Ezután nem volt nap, hogy meg ne látogattuk volna „Jóska bácsit", akit kellő tisztelettel neveztünk el így, hisz csaknem száz évvel volt idősebb nálunk. Később lázas izgalommal nyomoztuk ki „előéletét". A református egyházi anyakönyvben meg is találtunk róla annyit, hogy „vízi-betegségben" elhalálozott. A többi már a mi dolgunk volt. Szilágyi Józsefet belehelyeztük abba a hősi korszakba, amelyikben élt, Életét, egyéniségét színeztük, formáltuk, rajzoltuk, elképzeltük, élővé tettük. Láttuk hősnek s nagyszerűnek, tehetségesnek és elszántnak, bátornak és diadalmasnak. Régi színpadok roszszul festett és petróleumlámpákkal gyengén megvilágított színfalai előtt, kopott szufiták alatt. Hamlet szerepében sápadtan és fekete ruhában, az őrült Richárdként, velencei dózsénak és keresztes lovagnak. Máskor ripacskodó bajazzónak, hiszen a kor, amelyben élt, a magyar színészet csodálatos hőskora volt, az indulás minden izgalmával, lelkesedésével, letöréseivel és csalódásaival. Máskor lehangoltan arról beszéltünk, hogy végeredményben lehetett tehetségtelen ripacs is, nyomorgó munkakerülő bohém, hamiskártyás, komédiás, végeredményben azonban mindez teljesen közömbös lett már számunkra.