Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

Milyen különös ott a romok között. Sokszor éreztem valami fájdalmas, kimondhatatlan szorongást. Mindenütt színeket láttam és alakokat. Árnyakat, amelyek megnyúlva összehajoltak a fejem felett. Rég porladt ajkakról elcsent szenténeket döngicsélt fülembe egy mézet hordó méhecske. Láttam a gótikus szenteket, ahogy zárt, szigorú szemükkel lenéznek az oszlopfőkről. Folyosók hűvös, áhítatos magánya hosszú, őszinte, befelé néző sétákra hívott. Régen felszántott kert hozott újra színes virágokat, amelyek között a legszebb virág maga a szent királyi gyermek. Margit - aki hivatást vállalt itt a falak között, aki innen indult el a Nyulak szigetére, hogy engeszteljen a nemzetért... Régen elsüllyedt már Veszprém. De minden színére emlékszem és régi képek, mint csodálatos álmok simogatnak. Szinte hallom a Séd zúgását, az erdők hívó zsongását, a harang beszédes csengését. Ilyenkor eszembe jutnak a romok, a régi kolostor romjai, ahol vezekelt valaki érettünk. Nem törli le az idő a köveket? Nem tapossa el valaki a virágokat? Nem hal meg az esti harangszó az öreg templomtornyokban? Nem hull le a levél a fákról örökre? Nem szikkad meg egyszer a vér a földön? Valaki engesztelt értünk... Tudunk-e mi is engesztelni? Vagy már csak emlékek a kövek? Holt emlékek?... Mert akkor mi is meghaltunk már...