Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VARÁZSKÖRBEN

VASÁRNAP rös postakocsi négy szürkéje a kocsma előtt, kapáltak a lovak, sört hörpölt a kocsis és Rezeda Kázmér a hírlapíró lúdlopójában türelmetlenül járt fel s alá: szeretett volna indulni már, s várta Szindbádot, tartson vele, de ne késsen soká. S a vörös postakocsi mindig nekiiramodott: vitte Szindbádot s Rezeda Kázmért a múlt tájain, kendővel intettek a máriapócsi búcsúsoknak, kik nehéz selyem templomi zászlókkal s áhítatos énekkel ajkukon mentek a magyar tájban a csodatevő pócsi Máriához. Megszálltak vidéki udvarházaknál, kocsmákban és éttermekben, hol minden ételnek megvolt a maga jellegzetes elkészítési módja, koccintottak vidéki ficsúrokkal, dáridózó földbirtokosokkal, tették a szépet a vidéki primadonnának és amerre jártak, az ódon kúriákban a vénlányok szívében is kinyílt egy virág. Valahol éjjeli zenét adtak, s a holt szerelmes is kikelt koporsójából, hogy egy holdvilágos, éjféli órán még egy búcsúcsókot váltson szerelmesével. Régi felvidéki városok várfalai között még feltűnt a vörös csuklyás bakó is, ki egy boszorkány csókjáért az életét is odaadta, s a nehéz páncélokba bújt vitézek vitézkedtek a szép szavakkal, s úgy villogtak bókjaik, mint az acélpengék... ...Mindez egyféle külön világ volt, másfajta, mint amiben élt Szindbád, a hajós, akinek fejfájára halála után azt vésték - mert nem tudták, kit rejt a koporsó - hogy „itt nyugszik Krúdy Gyula".