Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

A magyar élet a honfoglalást követő évszázadban gyökeresen átalakult. Bekapcsolódtunk az európai vérkeringésbe, felvettük a kereszténységet. A nomád lovas, aki az alacsony ázsiai lóval bekalandozta Nyugat-Európát, leszállt a lóról és a jurtát felcserélte a házzal. Ősi vallásunk elemei csak töredékesen maradtak fenn, dalaink viszont ezer esztendő után is úgy szólnak, mint valaha az ázsiai pusztán, s ahogy a többi rokon népek énekelnek még manapság is, az Uraitól a kínai falig. De megmaradtak a sajátos magyar mesterségek is. László Gyula a harmincas években még találkozott az öreg tiszaföldvári Kuli Mihály nyergesmesterrel, aki pontosan úgy készítette el a nyergeket, mint a finnek, a kirgizek, a kazahok és a mongolok. Az ősi hagyomány még élő valóság sok mindenben, s ilyen esteli kirándulások után, mikor a honfoglalóktól térek viszsza a jelenbe, tudom és érzem, hogy a mai magyarok tekintetéből sokszor villan meg a rég porladó ősök tekintete, hogy mindaz, amit magunkkal hoztunk Keletről, nem vész el soha, inkább éppen ez, az ősi keleti örökség tartott, s tart meg bennünket ezután is - magyarnak.