Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

CSILLAGKÉPEK

VASÁRNAP Az ebédlőben egy mulatságos és végtelenül közvetlen, apró öreg pincér asztalához kerültünk. Romeo volt a neve - s nyugodtan kérdezhettem volna tőle, mint Júlia tette: emlékeztetett a halhatatlan shakespeare-i, pontosabban veronai trubadúrhoz; kissé öregecske és megroggyant hajópincér volt. Ám, ki tudja, talán Romeo is ilyen lett volna, ha a Montague és a Capulet család kibékül, s Romeo meg Júlia megérik az aranylakodalmat. Latin világ ez a hajó, pontosabban talán mediterrán. Egy este, Rio de Janeiro után a második napon arra lettem figyelmes, hogy a legalsó fedélzetről - mely a Turistica C utasainak a fedélzete, bár a hajó minden fedélzete nyitva áll mindenki előtt, s ebben is van valami gáláns latinság - gitár, ének és ütemes taps hallatszott. Mint sok mást, engem is odavitt a kíváncsiság. A hajón minden közügy, valamennyi utas ügye. Sűrű embergyűrűben egy emberpár táncolt a muzsikára, énekre, tapsra. Valami heves, csupa ritmus spanyol táncban forgott a férfi és a nő. Ebben végeredményben nem is volt semmi különös. Meglepett az, hogy ez a fáradhatatlanul táncoló emberpár a kora felől apám és anyám is lehetett volna, holott én sem vagyok már egészen fiatal fickó. A férfi jól túl lehetett a hetvenen, s az asszony se sokkal kevesebb. Forogtak kecsesen, fáradhatatlanul, kipirult arccal. Ha kíváncsi újságíró vagyok, talán megkérdezem őket, hogy kicsodák, hová igyekszenek, hány évesek, s más ilyesmit. Ám az újságírót legyőzte bennem az író. Csak néztem őket, s elképzeltem azt a sokféle lehetőséget, amit az élet és az adott helyzet nyújt az író számára. Találgattam, hogy a szülőföldjükre visszatérő emigránsok vajon? Látogatók csupán, akik jönnek vagy mennek az Újvilágból Európa irányába? Katalánok, gallegok, vagy baszkok? Mindegy. Nagyszerű