Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VÁNDORTARISZNYA

egyre inkább elválaszt mindentől, mely vér szerint és az élet törvényei szerint hozzánk tartozott, s amihez hozzátartoztunk? Esetleg a lélek világa ez, tehát a legnagyobb mélységek és a legnagyobb távolságok morajló tengere, mely nem tud megnyugodni soha, hiszen a vágyakozás és a fájdalom roppant viharai gyűrik örökké hullámait? Nem tudom, s azt hiszem, e titok örökre titok marad. Olyan titok, amit csak a halottak tudhatnak, az élők soha. De az egyedüllét itt van velem, s az éjszaka csendes óráiban, mikor felriadok, s az ablakomon bevilágít sápadt holt arcával a hold, s kinn a kertben cinkosán összesúgnak a fák, zizzennek a levelek, hintáznak az ágak, egyszerre szorongó érzéssel rádöbbenek arra, hogy egyedül vagyok. S a nagyváros forgatagában, amikor emberek között gyűrődöm, talán szavakat váltok, talán éppen minden érzékszervemmel a legtisztábban benne élek a valóságban, egyszerre érzem, fájdalmasan és kínzóan, hogy - egyedül vagyok. Talán társak között, barátok között, hol az anyanyelvemen pereg a beszéd, hol éppen a magunk gyötrődését vitatjuk meg, egyszerre úgy érzem, hogy - egyedül vagyok. Száműzöttsors - mikesi sors. Az Óperenciás-tenger zúg, s mi egyedül hallgatjuk a tenger morajlását, mert ez a száműzött sorsa: egyedül, egyedül a bujdosók között.