Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VÁNDORTARISZNYA

sem, hogy egy elsüllyedt világ kiálló csúcsai ezek a szigetek: ennyi maradt az Atlantiszból. S eszembe jutott a városligeti titokzatos kő felirata, melyet ide is felírhatott volna valaki, roppant betűkkel: Vége! Hogy mikor haladtunk át hajónkkal az Egyenlítőn - ma sem tudom. Azon a rozsdás, öreg, kopott proletárhajón, melyen utaztunk, senkinek nem jutott eszébe az illetékesek közül, hogy valami mókás játék keretében maga a nagy Neptunus kereszteljen meg bennünket: egyáltalán, ott senki nem gondolt játékra, hiányzottak az utazás alatt a könnyebb színek, szürkén és aggodalmasan haladtunk célunk felé. IV. Valójában - azt hiszem - csak akkor volt érdemes tengeren utazni, amikor Ulysses, az örök csavargó is utazgatott. Amikor istenekkel, félistenekkel, démonokkal kellett megbirkóznia az embernek, amikor szirének, veszedelmes és csábító istennők rabja vagy éppen ura lehetett az ember. Mikor a kockázatban a valószínűtlenség kockázata volt, s az emberen múlott, hogy legyőzeti-e magát az embernél nem is jobb, nem is eszesebb, csak éppen halhatatlannak vélt és több hatalommal rendelkező istenekkel, avagy legyőzi őket, megtöri erejüket. Az igazi tengerjáró Ulysses rokona volt minden időkben. Hiszen éppen olyan kockázattal, mesebeli szörnyetegek árnyékában, az Óperenciás-tenger végtelenségének igézetében hajóztak a portugál és spanyol hajósok az Indiák, vagy Kolumbusz a titokzatos Cipangu felé, melyet ugyan nem talált meg, de mindenesetre felfedezte Amerikát. De volt még valamelyes mesebeli izgalom és várakozás a múlt század hajósaiban is, akik nagyobbrészt hosszújáratú vitorlásokkal, két-,