Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VÁNDORTARISZNYA

szórt szigeteket, elcsitult mögöttem a város zaja, hogy kihallatszon a hullámok zúgása közül a karavellák vitorláinak csattogása és az evezők ütemes csobbanása... És a Praia Granden jártam, hol Anchieta, a városalapító és költő a homokba írta himnuszait Szűz Máriához. S talán itt éreztem meg igazán a kalandot, amelyben élek: vajon a száműzött író nem így, az idegen világok homokjába írja-e le mindezt, amit leírnia kell? S vajon nem viszik-e el majdan a közönyös hullámok mindazt, ami életének értelmet adott? Lehetséges. De mégis: amikor egyedül álltam szemben a tengerrel, csodálatos alkonyatokon, s zúgott a víz, a hangok Anchieta himnuszát zengték időtlenül. Érdemes hát a tenger fövényébe írni. III. Mindenesetre nem titkolható izgalommal szálltam hajóra. Nápolyban. A Charlton Sovereign úgy szemre nem volt éppen csúnya hajó. S behajózásom után azonnal felvettem fehér vászonnadrágomat (cigarettáért cseréltem a németországi átmenőtáborban) és sötétkék kétsoros kabátomat (a kvékerek adták kegyes adomány gyanánt), majd felhúztam fehér tornacipőmet. Még zöld szemüveget is tettem a szememre (a Nápolyban eladott télikabát árából vettem három szemüveget és két csomag kekszet), s így, teljes globetrotteri díszben jelentem meg a fedélzeten. Ezt olvastam még annakidején bizonyos kalandos regényekben, s leírásokban, s csak az bántott, hogy aranyrozettás tányérsapkát nem tehetek a fejemre, amelyben bizonyára úgy néztem volna ki, mint egy szolgálaton kívüli hajóskapitány. Igaz, még egy-két kellék hiányzott a teljes kosztümhöz: az angol pipa, amely elmaradhatatlannak tűnik a tengerjárók szájából, a messzelátó,