Schleicher Vera - Tóth G. Péter (szerk.): Térjünk a tárgyra! (Veszprém, 2003)

rejtőző ember is. Kiállításunk e részében olyan tárgyakat mutatunk be, amelyek közvetve vagy közvetlenül utalnak az őket létrehozó, használó, továbbörökítő vagy leselejtező ember jelenlétére. E jelenlét feltárása természetesen lényegesen intenzívebb konstrukciós eljárást kíván a több ezer éves, föld alól felszínre hozott leletek, mint a monogrammal ellátott világháborús egyenruhák esetében. Míg a régészek a társadalom- és környezetrégészet legújabb eredményeinek felhasználásával, de lényegében mégiscsak spekulatív módon teremtik újra azon emberek életét, akik a régészeti anyagot létrehozták, addig a közelmúlt tárgyai esetében az életmód, a körülmények minél hitelesebb rekonstruálásáról van szó. Más lesz tehát az emberkép is, amelyet e különböző módszerek elénk vetítenek. A követ pattintó ősember és az avar kori ötvös figurája, bár kiterjedt kereskedelmi és társadalmi kapcsolatokat tulajdonítunk nekik, mégiscsak arctalan típusok, saját koruk elvont alakjai. Bizonyos értelemben tipikus-tipizált figurák a hősi halált halt honvédtiszt vagy a lapos öltéssel hímezgető parasztasszony is. Mégis, az ő tárgyaik segítségével arccal, névvel, leírható-elmesélhető élettörténettel bíró személyek lépnek ki a társadalmi típus álarcából: Adamecz László, akinek özvegye emléktárgyak formájában őrzi és őrizteti a múzeummal férje emlékét és Pavelka Erzsébet, akit édesanyja a saját kezűleg hímzett halotti készülettel fölszerelve indít útnak az önálló életbe. A minduntalan újabb tárgyi világokba bonyolódó emberekről, sőt — hiszen méretre vannak szabva s alakítva! — az ő testi tulajdonságaikról még azok az egyen- és díszruhák is árulkodnak, amelyeknek elsődleges célja, hogy elfedjék, s az „egyen" leplébe burkolják az egyént. A kiállított millenniumi díszruhák azonban mégsem készítőikről és használóikról árulkodnak a legszemléletesebben, hanem arról a társadalmi-történelmi közegről, amely őket életre hívta, s arról a társadalmi rétegről, amely sajátos életformáját, történelemszemléletét, múlt- és jövőképét öltöztette éppen e ruhákba. A múltra való nyílt utalással e díszruhák is, mint annyi tárgyunk, bizonyos értelemben mitologikussá váltak: olyan tárggyá, amelynek jelentése fontosabb, mint maguk a személyek, akik e jelentés megkonstruálásában és megfejtésében részt vettek és vesznek. Múzeumi bemutatásukkal ezek tárgyak, s velük együtt a múlt, amelyet jelentenek, visszatérnek a fogyasztás körforgásába. E folyamat bemutatása azonban már a következő témakörbe vezet át bennünket. not the object alone, but also the man beyond. This section of our exhibition shows some objects that directly or indirectly relate to the man who created, used, bequeathed or discarded them. The exploration of this presence obviously requires a more intensive, constructional procedure and approach for several thousands years old finds dug from the Bronze Age, than as is the case for uniforms with initials from World War II. Yet, using the latest results of social and environmental archaeology, archaeologists recreate the lives of people produced the objects in a speculative way after all. As far as objects from the near past, the goal is to reconstruct circumstances and living conditions of that time in the most creditable way possible. The ideas of man these approaches build therefore become different. The figure of the stone-cutting caveman as well as the goldsmith from the Avar-era, although with extensive trade relations and social prestige are attributed to them, are faceless after all; they are abstract figures of their own time. In certain sense, the officer from the Second World War, and the countrywoman embroidering her homespun are typical-typed figures. Yet, by the help of their things and objects, persons with name, face, and fate come to stage from the disguise of their social type: László Adamecz, whose widow cherishes the memory of her husband in commemorative exhibits; and Erzsébet Pavelka, whom her mother let leave with a set of handembroidered shrouds when the time to establish a family came. Uniforms and ceremonial dresses tell tales about the users, moreover, (having been custom-tailored) about the physical characteristic of the user; however, those dresses primarily intended to cover the individual under the cloak of 'uniform'. The ceremonial dresses now exhibited, however, reveal at best not only the users and makers, but the social-historical context that brought the objects into life, as well as the social stratum which dressed its particular lifestyle, historic standpoint and view of the past and future right into those costumes. By referring to the past, this ceremonial dress, just like many other objects, have become mythological in certain sense; an object whose sense is more important than the persons who have helped to construct and reveal this meaning. By exhibiting in the museum, issuing this brochure, that is to draw attention, these objects as well as the past related to them return to the cycle of consumption — but this process leads us to the next topic. SV