Schleicher Vera - Tóth G. Péter (szerk.): Térjünk a tárgyra! (Veszprém, 2003)

TŰZFEGYVEREK A 18-19. SZÁZADBÓL Puska: „hosszú csőből, elsütő szerkezetből, és agyból álló kézi lőfegyver", mely a 19. század közepéig elöltöltős. A „messziről való ölést" lehetővé tevő tűzfegyverek hatásos eszközök voltak arra, hogy az agresszivitást min­denfajta elfojtás nélkül kiélhesse az ember. Mi több, háborúban kulturális erénnyé vált az ellenség megölése. Békében az arisztokráciának a vadászat, a köznépnek a céllövölde mulatsága oldotta az agresszióját. Az emberi csoportok hajlamosak önmagukat az egyedülálló, igazi emberi lényekként definiálni és szomszédaikról, vélt vagy valós ellenségeikről, ellenfelükről, áldozataikról lenéző terminusokban beszélni. Az idegen, az ellenség vagy az ellenfél dehumanizálódik. Ebben az „önkiképzési folyamatban" az ember elzárja magát azoktól a jelzésektől, melyek szánalmat váltanának ki. A civilizációs hatások, ahogy ezt Norbert Elias bemutatta, többek között az emberi agresszivitást is befolyásolták, korlátozták. Ám ahogy humanizálódtak az ölési technikák, úgy lett pusztító erejük egyre nagyobb. Ezekből a civilizációs vívmányokból múzeumunk is sokat őriz. Tárlónkba a 18—19. század ölési eszközeiből válogattunk. TGP [73] Török gyalogsági puska, 18. század első fele Kovás, ezüsttel tausírozott cső, rézveretes ágyazat. IGy 53.7.34 / a: acél, fa, réz, ezüst / cső h: 100 cm / tusa h: 29 cm / szh: ismeretlen [74] Rövid, török gyalogsági puska, 18. század első fele Kovás, rézszegekkel és csonttal kivésett ágyazat. Tusáján vésett kő. IGy 53.7.70 / a: acél, fa, csont, réz / cső h: 82 cm / tusa h: 25 cm / szh: ismeretlen [75] Gyutacsos pisztoly, 18. század dereka Vésett, rézveretes ágyazattal. IGy 53.7.139 / a: acél, fa, réz / h: 43 cm / szh: ismeretlen [76] Vadászpuska, 18. század dereka Ezüsttel tausírozott cső, vésett lakatlemez, kovás gyújtószerkezet. IGy 53.7.22 / a: acél, fa, ezüst / cső h: 97 cm / tusa h: 32 cm / szh: ismeretlen [77] Vadászpuska, 18. század vége Rövid csövű, kovás lakattal, rézveretes tusa. IGy 53.7.23 / a: acél, fa / cső h: 81 cm / tusa h: 36 cm / szh: ismeretlen [78] Vadászpuska, 18. század második fele Rövid csövű, kovás lakattal, rézveretes tusa. IGy 53.7.24 / a: acél, fa / cső h: 84 cm / tusa h: 36 cm / szh: ismeretlen [79] Céllövő puska, 19. század vége Nyolcoldalú cső, gyutacsos gyújtószerkezet, rézveretes és faragott tusa. „Tugend in Pressburg" és „Pápai Viktor tanár" felirattal IGy 53.7.48 / a: acél, fa, réz / cső h: 89 cm / tusa h: 39 cm / szh: Pozsony

Next

/
Oldalképek
Tartalom