Schleicher Vera - Tóth G. Péter (szerk.): Térjünk a tárgyra! (Veszprém, 2003)

TÉRJÜNK A TÁRGYRA! Pierre Nora gondolatait idézhetjük, aki szerint az élő nemzeti emlékezet elvesztése miatt múltunk örökségét hűvös tekintettel szemléljük. A hűvös tekintet gyötör minket, hisz adósai vagyunk mindazoknak, akik ennek a múltnak részesei és szereplői voltak. Nora szerint csak „kötelesség emlékezet" létezik, mely arra késztet, hogy a múltat örökségként megmentve archiváljuk, konzerváljuk. Meg kell óvni az emlékezet jeleiből mindent, ami megmenthető, esetleg azt is, melyről esetleg azt sem tudjuk, hogy mely emlékezet ismertetőjegye. Újabb és újabb archívumokat kell létrehozni — ez a kor követelménye! Az archiválás és a dokumentálás lázában égünk. Modern purgatóriumunk a múzeum és a levéltár. Archívumokat, gyűjteményeket, skanzeneket, „történelmi emlékhelyeket" teremtünk e kényszer hatására. Már nem egy megélt emlékezet többé-kevésbé szándékos maradványait őrzi tehát a múzeum és a levéltár, hanem egy elvesztett emlékezet makacs és szervezett kitermelése folyik. Az archívum vég nélküli létrehozása egy új öntudat kiéleződött következménye lett, mely nem más, mint a historizálás kényszere, vagy másként szólva a „történelem felhasználása". Az emlékezet felszámolása a megörökítés általános kényszerét hívta életre. Ennek ragyogó példája az örökség fogalmának — szinte a bizonytalanság határáig menő — jelentésbeli átalakulása. 1970 körül az „örökség" még „az apától vagy az anyától származó javak" jelentéssel bírt. 1980-ra (KeletEurópában az 1990-es évek közepére) e fogalom, eredeti értelme mellett, már „egy ország kulturális örökségé"-t is jelentette. A történelmi emlékművek szigorú koncepciójától hirtelen eljutottunk az elképzelésig, mely elméletileg semmit sem hagy elmúlni. Minden „örökség" — tárgyi, épített vagy szellemi — megőrzésének, de terjesztésének is forrása és alapja egyre inkább a tudományos gyűjtemény. A tudományos gyűjtemény — legyen akár múzeum, könyvtár, levéltár, hangtár, filmtár vagy videotár stb. — a „közkincs" birtokosaként az örökségből az „eredeti" alkotást megőrzi, míg a „másolatot" (reprodukciót, fénymásolatot, xeroxot, digitális kópiát) az örökségiparba visszaforgatva fogyasztási termékként terjeszti. Annak a folyamatnak lehetünk tanúi, sőt aktív részesei, melynek során a múzeumok hármas funkciójának (gyűjtés, feldolgozás, közzététel) harmadik eleme mind hangsúlyosabb elvárásként jelentkezik. Kiállítások létrehozása, kiadványok szerkesztése, családfa- és helytörténet-kutatók, iskolai szakkörök „kiszolgálása", múzeumi rendezvények szervezése mind ugyanazt a célt szolgálja: a közgyűjtemény Pierre Nora reckoned that we watch the heritage of our past with unresponsive glance since we are losing the living national memory. We suffer the pang of the cool looks, as we owe to those took part and played a role in this past. Nora believes there is only a 'duty memory' that forces us to save and archive the past as heritage. We shall preserve all from the signs of memory that can be saved, including those we do not even know to which memory they refer. New and new archives must be created — this is the demand of our era! We are burning in the flame of the fever of archiving and registration. Museum and archives are our modern purgatory. This pressure drives us to found archives, collections, outdoor village museums, and 'historic memorials'. Museums and archives do not protect the remains of a more-or-less live memory any longer, but the ancient world of lost memories are being excavated persistently in an organised manner. The endless foundation of archives is a keen consequence of a new conscious, which is the pressure to 'historize', or in other words, the 'use of history'. The liquidation of memory resulted in a general wish to preserve. The transformation of the notion of 'heritage' is a shining example for that, which drove this notion nearly to the edge of uncertainty. Around 1970, 'heritage' meant 'goods inherited from father and mother'. By 1980 (or by the middle 1990s in Easter-Europe) the notion spread to 'a heritage of the country inherited from fathers' in addition to the original meaning of 'property inherited from ancestors'. From the strict concept of memorials we suddenly faced an idea, which theoretically does not allow anything to fade. 'Message is the medium itself - said a guru of the 'modern times', a number one prophet of technological determinism Marshall McLuhan in 1964; he referred that television is transforming our former idea of culture. McLuhan's master, Harold Innis reckoned communication technology to be the essential parameter in economic and political power as well as centralisation. His book titled 'Experience and communication' (published in 1950), argued that any spatial power relied on the technology used for creation, storage and spreading of information. Being a medium, every object and technology carries the message of possession. Scientific collections have been gradually becoming the source ands basis for preservation as well as dissemination of all kinds (of material, spiritual, or constructed nature) of heritage. A scientific collection (a museum, a library, an archive, an audio, film or video library), possessor of public