Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Pilipkó Erzsébet: Görög katolikus és református felekezetek együttélése a Kárpátalján

földbirtokosok vékony rétege (Fried Samu kivételével) a falu ősi, református lakosságából valók. '** A korábbi időkben a két különböző felekezetű közösség egymás mellett élését íratlan szabályok szabályozták. 1943-ban még a következőket jegyezték fel: „Nagyon jellemző az elkülönülésükre az a régi szokás - ma már nincs gyakorlatban, de az öregek mindkét részről emlegették - , hogy külön református és külön görög katolikus bált rendeztek. Református bálba görög katolikus lány nem mehetett el és fordítva. A görög katolikusok bálját szolgabálnak hívták. Ugyancsak szokásban volt régen a nemes ifjaknak a sarkantyú és darutollviselés. Mivel egy darutoll 50 Ft.-ba is belekerült, csak az igazán jómódúak engedhették meg maguknak. Ha ezt egy görög katolikus ifjú fel merte volna venni, leverték volna róla. "

5 A felekezeti bálok nagyobb egyházi ünnepek alkalmával általánosak voltak. Ezek a különböző naptári ünneplés miatt más-más időpontra estek, és ritkán múltak el verekedés nélkül. Erre vonatkozó adatokat Salánkról magam is gyűjtöttem.

6 A visszaemlékezések ifjonti virtusról, vehemenciáról szólnak: „(a bálokon) bunyózták egymást mint a nyavolya, szurka 'ták is, mert ha a görögök csiná 'ták a bált, ott a reformátusok ne dirigá 'janak, ha a reformátusok csiná 'ták, ott a görögök ne dirigá 'janak így vót" (Salánk, 1993). A verekedés ürügye gyakran a „leoroszozás" volt, amelyet a görög katolikusok Salánkon pejoratívnak, sértőnek éreztek, hiszen nem is tudtak oroszul, s „ilyenkor kattant a zsebben a bicska". A görög katolikusokat a reformátusok és a római katolikusok egyaránt Kárpátalja-szerte oroszoknak mondják. A kutatótábor résztvevői is feljegyezték: „A görög katolikusokat nagyon bántja, hogy őket »oroszoknak« nevezik, holott nem is tudnak oroszul. "

7 A legtöbb helyen, de elsősorban a görög katolikus dominanciájú helységekben pl. Csépében, Salánkon, Tiszaújhelyen kifejezetten a vallási hovatartozásukra vonatkoztatják ezt a megnevezést, és „egyébként" régi, jó magyar családoknak tartják őket, míg Batáron, Fertősalmáson, Mezőgecsén egyszerűen katolikusoknak, Nevetlenben magyar görög katolikusoknak mondják, addig a tiszaháti egykori kisnemesi származású reformátusok Péterfalván, Tivadarfalván ezzel a megnevezéssel többnyire a görög katolikusok származására is utalnak, s a köztudatban úgy él, hogy „mint részes aratók kerültek ide dolgozni, a Tiszán lejöttek tutajon, ittmaradtak és elmagyarosodtak"} Ezt igazolandó az egyik péterfalvi tanárnő erről így mesél: „a nevek is ezt mutatják: Mondics, Dubics, Bicsek, Turjanyica, nagyon sok ilyen név van Bökényben. Péterfalván pedig szép nevű emberek laknak: Szabók, Pálok, Borbélyok, Kutassyék, Megyeriek, és ilyen nincs se Bökénybe, se Farkasfalván " (Péterfalva, 1999). A tiszaháti református társadalom - elsősorban az értelmiségi réteg - azonosságtudatának, mentalitásának és értékrendszerének máig meghatározó eleme a kisnemesi származás. Napjainkban erről egy péterfalvi egyetemista így mesél: „(Péterfalván) rengeteg kutyabőrös és nagyon kevés cseléd volt. A bökényiek (akik görög katolikusok) cselédek voltak, meg a farkasfalviak. Egyetlen olyan gazda nem volt a Fogarasi István családját kivéve, akinek több hold földje lett volna. Péterfalván pedig nagyon sok ilyen család volt: a Mándy család, 4 Kézirat 1943. 5 Kézirat 1943. 34. 6 Pilipkó 1995. 740. 7 Az 1990-es évek elején, a Salánkon erre vonatkozó gyűjtött anyag is ezt a mentalitást igazolja. Pilipkó 1995. 740. 8 Maguknak a görög katolikusoknak nincsen szláv származástudatuk, ők „tősgyökeres bökényieknek" tartják magukat, mert már a „nagyapjuk meg dédapjuk" is itt lakott.