Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Juhász Katalin: Ó szent víz... A szentkúti rituális mosakodás

szerint az edényt először kiöblítik a szent vízzel, majd a kutat körbejárva mind a hét csapból merítve megtöltik az edényt. A mosakodás és a vízivás történhet közvetlenül a csapból, vagy az aura szélén. A csap mellett maradók müanyagpohárból vagy a tenyerükből isznak két keresztvetés között. Fájós testrészeiket vizes kezükkel simítják végig, vagy egyenesen a csap alá tartják. Sokszor ezt is kíséri a keresztvetés, főhajtás mozdulata. A néphit szerint a mosdás után nem szabad megtörölközni, mert akkor nem hatásos a víz. (Ezért sok embert látni, amint a kúttól odébb lépve vizes kezét, arcát, lábát szárítja.) A kisgyermekeket édesanyjuk vagy más hozzátartozójuk mosdatja. Előfordul, hogy vizes ujjukkal a gyermek homlokára keresztet rajzolnak. Itt kell megemlítenünk a „búcsúkeresztség" szokását. Lényege, hogy amikor valaki először megy a szentkútra, búcsúkeresztanyát választ, aki a szentkút vizével szabályosan megkereszteli az „Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében", és ajándékot vesz neki. Ezek után a lelki rokonságot egy életen át igen komolyan megtartották, hasonlóan a hivatalos keresztszülő kapcsolathoz. A hagyományos gyakorlat szerint mosakodók másik része az előbbihez hasonló módon tölti meg edényeit, de aztán az aura szélén iszik és mosakszik az előbbinél valamivel szertartásosabban. Itt is jellemző a keresztvetés, főhajtás, imádkozás, a fájós testrészek megvizezése kézzel vagy egy kendő segítségével, és a szárítkozás. A fejkendős asszonyok mindig fejkendőjüket levéve vizezik meg a fejüket. A rítus végeztével az edényeket ismét teletöltik, és ezután az aura szélén ismét megállva imádkoznak, mintegy elbúcsúznak a kúttól. A cigányok gyakorlatilag ugyanezt csinálják a kútnál, de jóval szélesebb, látványosabb, szertartásosabb mozdulatokkal és gesztusokkal. Míg a magyaroknál elsősorban a nőké a főszerep, addig a cigányoknál a nemek aránya nagyjából ötven-ötven százalék. Még egy érdekesség, hogy a népes család mosdatását gyakran a családfő, vagyis az apa végzi. Az eddigieket összefoglalva a következőket állapíthatjuk meg. A szentkútnál zajló cselekedeteket igen gazdag és sokrétű jelentéseket hordoznak. Jól látható, hogy az a korosztály, amelyik gyermekkorában hagyományos vallási nevelésben részesült, a hagyományos áhítatformákat magától értetődően, begyakorlottan, szinte változatlan formában végzi, beleértve ebbe a legapróbb mozzanatokat is. A szocialista éra negyven éve, és talán az egész világon lezajlott változások hatására a hagyományos gyakorlat háttérbe szorult. A szentkútnál is jól érzékelhető a fiatalabb korosztályok tájékozatlansága, tanácstalansága. Tudják, hogy itt inni kell, mosakodni kell, azt is, hogy miért, de gyakorlatilag egyáltalán nem tudják, hogyan, és nem érzik át, vagy másképp érzik át a mélyebb összefüggéseket, tartalmakat is. A nagyon ősi gyökerekből táplálkozó víztisztelet és a keresztény Mária-kultusz azonban bizonyára még igen hosszú ideig életben tartja, ha megváltozott formában is, a búcsújáróhelyek szentkútjainál végzett rituális cselekedeteket.