Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)
Petercsák Tivadar: A közbirtokossági pásztorok megajándékozása Észak-Magyarországon
A háziak megköszönték a jókívánságokat, és lángost, kalácsot raktak a pásztorfeleségek kosarába, a pásztort pedig borral, pálinkával kínálták. A bort vagy megitták, vagy a magukkal vitt butykosba, demizsonba öntötték. A régóta egy faluban szolgáló és megbecsült pásztort a Hegyközben a XX. század közepétől le is ültették az asztalhoz és borral, süteménnyel is megkínálták. 21 A Zempléni hegyvidéken a pásztorjárás jellemző motívuma a zajkeltés, kürtölés, kolompolás és ostorpattogtatás. Ennek bajelhárító szerepe a kelet-gömöri falvakban összekapcsolódott a nyáj fordítás, gulyafordítás szokásával. 22 Esetenként az adománygyűjtéssel szembeni ellenérzés megnyilvánulása is előfordult, így a Nyírségből Monokra került büszke pásztorember, Virág Pista nem tartott igényt a karácsonyi ajándékokra, s koldulásnak tartotta a karácsony esti ostorpattogtatást, az azért járó ajándékozást. 23 Észak-magyarországi kutatásaink alapján megállapíthatjuk, hogy a falvak gazdasági közösségei, a közbirtokosságok, legeltetési társulatok által alkalmazott pásztorok fontos feladatot láttak el. Munkájukat részletesen szabályozták, bérüket a XX. században már írásban rögzítették. Ugyanakkor általánosak azok a béren kívüli juttatások, amelyek az állattenyésztés bizonyos szakaszaihoz és az esztendő jeles napjaihoz, ünnepeihez kapcsolódnak. Ezek természetbeni juttatások, mint ahogy a XX. század közepéig a pásztorok bérében is az ilyen elemek voltak a meghatározóak. A speciálisan a csordásnak, kondásnak készített lángos, béles, kalács, kürtös ünnepi ajándék, ami sokszor egy heti táplálékot biztosított a népes családoknak. A bor, pálinka is része volt az ünnepi kínálásnak. A pásztorok megajándékozását nem rögzítették írásba, ezek a helyi hagyományon alapultak. Az adományozás egy része a pásztor alaptevékenységéhez - az első kihajtáshoz, a tavaszi ünnepekhez - kapcsolódva a bérezés kiegészítésének számított. Tavasszal a nagypénteki kerülés szokása az egyetlen, amikor rossz idő esetén is végigkürtölte a falut a pásztor, vagy kihajtotta a nyájat azért, hogy a természetbeni adományokat megkapja. Ezzel tudatosította a faluközösség előtt, hogy munkába állt, és ettől kezdve joga van a béréhez. A karácsonyi ünnephez fűződő ajándékozás érdekében a pásztorok az állattartó családokat végigjárva a gazdaság gyarapodását, a család boldogulását célzó köszöntőket mondtak, illetve a vesszőzéssel, ostorpattogtatással, kolompolással, zajkeltéssel kívánták biztosítani, hogy az állatokat baj ne érje, és egészségesek, termékenyek legyenek a következő esztendőben. Ez a tevékenység az állatkultusz, a mágikus rítusok emlékeit őrzi napjainkig. 24 Az ajándékozás széleskörű gyakorlata egyrészt megerősítette azt a tényt, hogy a csordást, kondást a közösség cselédjének tekintették, akit ezekkel a természetbeni juttatásokkal segítettek. Ugyanakkor a településen hosszú ideig közmegelégedésre dolgozó pásztor megbecsültségét jelzi, hogy a XX. század második felében helyenként a szokásos adományok átadása után a családi asztalhoz ültetve itallal és süteménnyel is megkínálják. 21 Petercsák 1979. 278. 22 Petercsák 1979. 278; Niedermüller 1981. 218-219; Gulyás - Szabó 1989. IV. 340. A pásztorok karácsonyi zajcsapása a Magyar Néprajzi Atlasz 563. számú térképe szerint az egész Dunántúlon és a Felföldön ismert volt. A köszöntővel összekapcsolt legfontosabb téli pásztorünnep a Dunántúlon, a Felföldön és Erdélyben - szórványosan az Alföldön - a karácsony volt. Tátrai 2002. 324-325. 23 Szikora 1983. 313. 24 Vö. Ujváry 1975. 121.
