Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

G. Szabó Zoltán: A „Veszprém megyei duda"

első felében. Ezt a dudatípust Dél-Erdélyben Déva környékén, néhány románok lakta településen a napjainkban is használják. A Laczkó Dezső Múzeum néprajzi gyűjteményében található a másik duda, amelyet Békefi Antal is említ.

10 A hangszert korábban már megvizsgáltuk, és a Békefi-féle leírással összhangban megállapítottuk, hogy favályús sípszárszerkezete van, három különálló síppal.

11 A sípszár hengeres dudafejbe illeszkedik, a tömlőt fújtatóval működtették. A hangszer a Dráva-menti favályús sípszárakkal rokon, így Veszprém megyei jelenléte kérdéseket vet fel, azért is, mivel több adat nem bizonyítja a hangszer további jelenlétét a gyakorlatban. A sípszár dallamjátszó oldalán öt hangképző nyílás található, tehát a bolhalyuk, amely a palóc, illetve alföldi dudáknál általános, ennél a hangszertípusnál hiányzik. Oldalt lévő alaphangnyílását - a leírás és a megtekintés alapján állíthatjuk - későbben alakították ki, így a duda hangzása átalakult, mivel játék közben az alaphangra tudott visszafogni a játékos, ezáltal „magyarosabb" dudamuzsikát tudott megszólaltatni a „horvátos" hangzás helyett. Ilyen hangszereket Csurgó-Berzence környékén a magyarok és a horvátok egyaránt használtak.

12 A Dráva jobb partján Bjelovár környékén szintén megtalálhatóak ezek a típusok.

13 A kontrasípszár felületén egy játszólyuk található, ami általános a Kárpát-medencében. Egészen biztos, hogy volt a kontrasípszárnak valamilyen hosszabbítója, de ez hiányzik a hangszerről, csak a kóccal tömített csonk maradt meg. A Dunántúl déli részén használták ezeket a hangszereket, amelyben három, sőt négy síp szolgáltatta a hangot, a tömlőt fújtatóval látták (látják) el levegővel, a sípszár hengeres dudafejben található, így ezek a hangszerek egy külön csoportot képviselnek a Kárpát-medencei, illetve az európai dudák között. A Felsőőrsön Őrzött hangszer ebbe a csoportba tartozik.

14 De most térjünk vissza a Néprajzi Múzeumban őrzött hangszerhez. A tömlő, a befúvónyílás, és az emlő A hangszert szájjal-tüdővel látták el levegővel. A befúvócső tőkéje keményfából készült, egyik végén ólmozással erősített, mélyen a tömlőbe ágyazva. Ehhez csatlakozik a juharból faragott befúvócső (emlő), aminek felső vége a használattól letört. Ilyen jellegű befúvócsöveket a palóc hangszerek esetében találunk. A déli határszélen talált kisméretű gajdékat kivéve, általánosnak mondható a fújtató használata akár az Alföldön, akár a Dráva mellékén található hangszerek esetében. így bátran kijelenthetnénk, hogy palóc típusú dudával van dolgunk, de a későbbiekben - mint ezt majd az adatok is bizonyítják - bebizonyosodik, hogy ez az állításunk koránt sem olyan egyértelmű. A legszembetűnőbb sajátossága a hangszernek, hogy tömlője szőrrel kifelé fordított timsósan kikészített csikóbőr, amit több helyen fagombokkal foltoztak. A fagombok a lyukassá vált tömlő használhatóságát hosszabbították meg, ami bizonyítja, hogy a hangszert funkciójában használták.

15 A tömlő végén található - a lovak díszes sallangjaihoz hasonlító - bőrdíszeknek kettős funkciója volt. A díszítés mellett a tömlő hátsó végét a sallang10 A Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság Néprajzi Osztályának gyűjteményében, a felsőőrsi raktárbázison található a hangszer. Leltári száma: 4086-P 126. 11 Békefi 1978. 407-408. 12 G. Szabó 2004. 25-26. 13 Markovity 1987. 60; Sirola 1937. 196-210. 14 G. Szabó 2004. 24-25, 82-85. 15 Ilyen megoldásokat napjainkban is használnak a dudások.