Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Viga Gyula: Néhány megjegyzés néprajzi muzeológiánkhoz

hogy az Árpád-kori vármegyék jórészt természeti határok mentén alakultak ki.) Vagyis úgy gondolom, hogy a tájmúzeumok néprajzi gyűjteménye a történeti tájak organikus tárgyi örökségének letéteményese, s azoknak a vállalt közös kultúra, ill. a kulturális közösségek szempontjából bármiféle közigazgatási átrendeződés után is nagy jelentősége lehet. A tájmúzeumok pedig, amelyeknek törekedniük kell, hogy alapfeladataikban megfeleljenek a történeti táj kulturális öröksége elvárásainak, generáló szerepet kaphatnak egy-egy térség történeti-kulturális önazonosságában. Ez akkor is így van, ha a táj és ember viszonyának tartalma egészen más az egymást váltó generációk számára. Én úgy tapasztalom, hogy a történeti táj nem csak a műveltségi csoportok vonatkozásában jelent karakteres keretet, de mintha erősödne a közösségeket összetartó ereje, s egy újfajta módja konstruálódna a történeti tájakhoz való kötődésnek, a vállalt odatartozás intellektuális megélésének. Különösen az elmúlt másfél évtizedben, a helyi demokrácia letéteményeseként is megjelenő önszerveződő közösségek mintha újfajta „mitologikus" viszonyt formálnának az adott tájhoz. Ennek sajátos módon részese a közösnek ismert és vállalt tradíció éppen úgy, mint az abból rendre merítő irodalom, művészet, s persze a tudomány is. A pannon táj és kultúra koherens tartalma is kisebb táji egységekből szervesül. Vagyis nem egyszerűen csak történeti-földrajzi fogalom, de koherens társadalmi-kulturális tényező is a történeti táj, s ezért is fontos lenne a történeti tájnevek konzekvens használata. Az előbbi szempontok okán, a közgyűjtemények sajátos feladatkört ellátó, s egyre fontosabb típusa lehet a következőkben is a tájmúzeum, ami - alapfeladatai mellett - jelentős kisugárzó erővel bír az adott településre, áttételesen a történeti tájra is. 3. A régiók kapcsán külön is figyelmet érdemel a trianoni határok mentén, azok két oldalán létrejött gyűjtemények kérdése, azok feltárásának és feldolgozásának sajátos feladatrendszere. A múzeumok kapcsolatainak jellegét és lehetőségeit, az együtt élő népek tárgyi kulturális örökségének históriáját máig hatóan meghatározzák a Kárpát-medence földrajzi adottságai és a térség évezredes története. Ezek különféle értelmezése gyakran ellene hat az intézményi együttműködésnek, ami persze csak vetülete az államközi kapcsolatok mindenkori alakulásának. Ennek megértéséhez néhány dolgot meg kell fogalmaznunk. 1920-ig a Kárpát-medence térsége egy államalakulat része volt, s az itt élő etnikumokat évszázadokon át a nagytájak és népek közötti munkamegosztás kapcsolta össze. A kulturális határok közül itt csak egy a nyelvhatár, ám a térségünkben a nyelvhatárok nem esnek egybe az országhatárokkal, s az országhatárok itt nem kulturális határok. A különböző történeti diszciplínák tömegével tárták fel az évezredes népi kapcsolatok mibenlétét, amelyekben az egyik meghatározó tényező az eltérő adottságú tájak gazdasági kapcsolatrendszere, - a tárgyi örökségre fordítva - a tárgyalkotók és tárgyhasználók olykor nagy amplitúdójú összemüködése volt. A múzeumi szakemberek jól tudják, hogy a Kárpát-medence népeinek tárgyi öröksége „nemzetközi", s egészében az interetnikus kapcsolatok lenyomata. Ha csak a két szomszédos ország, Szlovákia és Magyarország tárgyi kulturális örökségét nézzük, akkor is magyarok, szlovákok, ruszinok, morvák, lengyelek, németek, horvátok, örmények, zsidók és még számos náció emlékanyagáról van szó, ami a több évszázados, harmonikus népi kapcsolatok kulturális vetülete. A múzeumokban őrzött tárgyi és szellemi emlékanyag a térség jelentős részében több nép együttéléséről szól, ebben a feltételrendszerben az egyes államok jószerével egy-egy terület kulturális örökségét gondozzák. A szakemberek jól tudják, hogy a XXI. század elején nem a muzeális tárgyak tulajdonlása az első számú kérdés. A hozzáférés a fontos, az intézmények közötti kapcsolatok fejlesztése, a gyűjtemények közötti átjárhatóság biztosítása, a közös kiállítások, egyálta-