Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Grynaeus Tamás: Somogyi képek

GRYNAEUS TAMÁS Somogyi képek 2005 kora őszén megkíséreltem számbavenni Külső-Somogy ún. „köztéri sacralis kisemlékeit". Részletes adatközlésre itt nincs mód és hely, utam főbb tanulságait foglalom össze, több mint kétszázötven emlék vizsgálata alapján. A bejárt terület sarkai: Balatonboglár - Balatonberény - Böhönye - Hetes voltak, vagy­is a Balatontól délre nem egészen a Kapós völgyéig, ill. Marcali vonalától a felsőmocsoládi völgyig terjedő Külső-Somogy, néhány kivételtől eltekintve katolikus népességű községei. Ezek északon az egykori Nagyberek területén, ill, az észak-déli irányú patakvölgyekben találhatók. A patakvölgyek között olykor többszáz méteres domb-, ill. hegyhátak húzódnak, ezek miatt Ny-K-i irányú út kevés van, az (igen jó minőségű) utak javarésze É-D-i irányú. Az itt található szakrális kisemlékeket hazánk más vidékeiével összehasonlítva jelentős különbségek állapíthatók meg: a. ) a vizsgált nagy területen mindössze két fakeresztet találtam (azokat is a táj­egység szélén), s ebből is az egyik új keletű; mindez a bőségesen rendelke­zésre álló faanyag és az egyébként jelentős fafaragó hagyományok ellenére; b. ) (öntött) vaskeresztek is csak a terület szélén találhatók kis számban; c. ) útmenti, mezei kápolnák alig vannak; d. ) szentképes oszlopok alig láthatók; e. ) szakrális házorom-, háztető, kémény-, ill. kútház-diszek nincsenek. A nagyszámú kereszt szinte kivétel nélkül kőből készült, mindegyikük (útmenti, házak előkertjében álló kereszt) arccal az út felé néz. Útkereszteződésben álló néhány kereszt sarko­san (vízszintes szára mindkét úttal 45° szöget zár be) van el­helyezve. A legrégibb olvasható évszám: 1800 (Lengyeltóti), a keresztállítás próbáló időszakokban (világháborúk ideje, hadi­fogság, stb.) gyakoribb. Fiatalon - háborúban vagy más okból - el­hunyt férfi keresztjét az örökség részéből állíttatják szülei vagy özvegye (mintegy ez az ő jussa). Felújítások többnyire 1989 után valamilyen évfordulóhoz vagy a L kép. Kéthely, útmenti kereszt, millenniumhoz kötve történtek. felirata nem olvasható Különleges motivációjúak a XIX. század nagyszámú, kényszerű kivándorlói - Somogy a latifundiumok hazája volt - adományaiból létesített ún. „ame­rikás keresztek" (ilyenek az országban máshol is találhatók jói mutatják a kivándoroltak erős kötődését az anyaközséghez). 2. kép. Pusztakovácsi, 1923 (há­rom női szent. Anya és két leánya állíttatta)

Next

/
Oldalképek
Tartalom