V. Fodor Zsuzsa: „Isten áldja a tisztes ipart”- Iparosélet Veszprémben a két világháború között (Veszprémi Múzeumi Értesítő, Veszprém, 1989)

a kötelezettség a jármű alvázára, motorjára, kocsiszekrényére, alkatrészeire, felszereléseire (kerekek gumiabroncsaira), az üzemanyagokra (benzinre, olajra), s a javítás és fenntartás folyamán szükségessé váló pótalkatrészekre egyaránt vonatkozott. Ennek a rendeletnek a bevezetésére nem véletlenül került sor, mivel a magyar automobilizmus történetében a legnehezebb időszakot a 30-as évek jelentették. Az autótervezésben és gyártásban elért szép sikerek ellenére a gazdasági válság egyre fojtogatóbb helyzetet teremtett ebben az iparágban. A hazai autók korabeli statisztikájából is jól kitűnik a hanyatlás és a külföldhöz viszonyított lemaradásunk. Az egy főre eső autók száma alapján a 43. helyen, az autók számában a 41. helyen álltunk a világon. Az európai autós hagyományokkal rendelkező országok közül már csak Dániát tudtuk megelőzni.

3 8 1931-ben mindössze 11 716 személygépkocsi volt használatban hazánkban.

39 A magyar autók vásárlásának elrendelése az iparág nyomasztó helyzetén kívánt segíteni, sajnos az önálló magyar autógyártás rövidesen bekövetkező elhalását nem tudta megakadályozni. Persze azok, akik az 1930. XVI. törvénycikk életbelépése előtt kaptak iparengedélyt, továbbra is használhatták külföldi gyártmányú gépjárműveiket. A gumiabroncsok elhasználódása után ezekre az autókra is csak hazai gyártmányú kerékabroncsokat szereltethettek. Amennyiben valaki mégis külföldi kocsit akart venni, az számolhatott azzal, hogy a vételár 50%-át az államkincstár javára kötelezőleg be kellett fizetni. A viteldíjjelző beszerzése, felszerelése, hitelesítése és jó karban tartása továbbra is az engedélyes kötelességei közé tartozott. A hitelesített taxaméter „szabad" feliratú zászlója piros színű volt. Ezt indulás előtt lehajtották, ezzel a mozdulattal lehetett működésbe hozni a számláló készüléket. A vitel díjjelző számlapját a fuvarozás ideje alatt szürkülettől napkeltig meg kellett világítani. A szerkezet kifogástalan működéséért a taxist tették felelőssé, nemkülönben azért is, hogy a helyi díjszabásnak megfelelően működő készüléket használjon. „Szabad" zászlóval, valamint a viteldíjjelző „fizetendő" állásában tilos volt fuvart teljesíteni. Nem ismert persze, hogy a „megegyezés szerinti" szállítás a taxaméterek használatával mennyire fért össze.