V. Fodor Zsuzsa: „Isten áldja a tisztes ipart”- Iparosélet Veszprémben a két világháború között (Veszprémi Múzeumi Értesítő, Veszprém, 1989)

1931-ben 4000 pengőért lehetett bérbe venni

41 —, és az adódó forgalom ellenére kénytelenek voltak kisebb jövedelemmel beérni. A szakma baljós sorsát sejtette Csepely Dezső vendéglős a Veszprémi Hírlap 1942. augusztus 20-i számában megjelent értesítése, amelyből a közönség megtudhatta, hogy üzlete szerdánként nemzetgazdasági és szociális szempontból a háború ideje alatt már nem tart nyitva. KÁVÉSOK tr

A kávéház jobb modorra, udvariasságra, illedelmességre kényszerítette vendégeit . . . Nevelte és csiszolta Őket. Újságot adott kezükbe, művelte, oktatta, felvilágosította őket." (HEL TAI JENŐ) Egy alkalommal Szini Gyula barátjával, Füst Milánnal folytatott beszélgetése definíció nélkül világosította meg a kávéház mindenkori fogalmát: „ ... ha belépek a kávéházba, a fénybe, a zsongásba, minden eloszlik. Itt egy kis nyugalom van legalább. Iszom a feketémet, rágyújtok egy szivarra és tűnődöm . . ,"

42 A kávéházak, melyeknek virágkora nagyjából akiegyezéstől az első világháborúig terjedő évekre tehető, zömében a kis- és középpolgárság szórakozóhelyei voltak. Pompájuk elragadtatta a vendégeket, s némi kárpótlást nyújtott az otthonok gyakran komor egyhangúságáért. A kávésok később is megtettek mindent, hogy e keveset fogyasztó réteget viszonylag olcsón és gyorsan kiszolgálják.